|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 65 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-65 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Cuza, Alexandru Ioan 2014. augusztus 5.Egyetlen háromszéki magyar a rendőrtiszti képzésbenNégy év után először jutott be Kovászna megyéből négy román és egy magyar nemzetiségű fiatal valamely rendőrtisztképzőbe – számolt be Ion Popa. A megyei rendőrfőkapitány elmondta: az összesen 21 jelentkezőből öten vették sikeresen a vizsgákat. Négy sikeresen felvételiző, köztük a magyar, az Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémiára jutott be közrendészeti és közbiztonsági szakra, az ötödik pedig a Nicolae Bălcescu Katonai Akadémián fog tanulni kommunikáció és informatika szakon. Idén öt magyar nemzetiségű jelentkező volt Kovászna megyéből a rendőrtiszti képzésre és a tapasztalat azt mutatja: a kiesettek többsége a pszichológiai felmérésen bukik ki, de ennek okát elsősorban a román nyelv ismeretének hiányosságaiban látja Popa. A felvételi másik buktatója a tényleges felvételi vizsgán van, ahol általában román nyelvtanból vagy a románok történelméből nem sikerül a vizsgájuk. Az altiszti képzőkben még folyik az iratkozás augusztus 14-ig, oda 27 év alatti, 170 cm fölötti fiúk, illetve 165 cm fölötti lányok jelentkezését várják. Kovászna megye rendőrségének nagy szüksége van rendőrtisztekre és altisztekre –szögezte le Ion Popa. Elmondta, hogy jelenleg félszáz rendőrbiztos és 18 tiszt helye betöltetlen a megyében. Szabó Enikő, Székelyhon.ro 2014. szeptember 26.Feleannyi egyetemista van, mint 2008-ban61 ezer egyetemista tanult 48 állami egyetemen a 2013/2014-es tanévben Romániában – derül ki a felsőoktatás finanszírozását vizsgáló országos tanács (CNFIS) jelentéséből. Egyetemenkénti bontásban csak 2012/2013-as adatokkal rendelkezik az intézmény, eszerint a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemnek van a legtöbb, 36 ezer diákja az országban, ebbe az alapképzésen, mesterképzésen tanuló és doktori tanulmányokat folytatók is beleszámítanak. A 36 ezer diákból közel 14 ezer tandíjas képzésen tanul. Az Universitatea din București a második legnépesebb romániai egyetem 30 ezer diákkal (ebből 9 ezren tanulnak fizetős képzésen), a harmadik a iași Alexandru Ioan Cuza Egyetem 26 ezer hallgatóval. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek egyébként 5 ezer diákja van, 2700-an állami támogatással, 2400-an tandíjas helyen tanulnak itt. Ami a városi összesítést illeti, állami egyetemen 124 ezren tanulnak Bukarestben, Kolozsváron 71 ezren. Valósággal zuhan a magánegyetemen tanulók száma. A 2013/2014-es tanévben csak 79 ezren tanultak magánegyetemen, ami hatalmas esés a 2008/2009-es tanévben tapasztalt 410 ezres számhoz képest. Igaz, akkor az összes egyetemista száma is a mostani duplája, 1 millió 36 ezer fő volt. A visszaesést erősen megérezheti az egyetemek költségvetése: míg az állami helyeken tanulók száma gyakorlatilag nem változott 2007 óta, 282-289 ezer között mozgott minden tanévben, addig a fizetés képzésen tanulók száma a 2007/2008-as 361 ezerről 174 ezerre esett vissza. Drasztikus a csökkenés az új elsőévesek számát vizsgálva is. 2007/2008-ban még 285 ezer diák iratkozott be valamilyen felsőoktatási képzésre, 2013/2014-ben már csak 129 ezer. Szakemberek szerint ennek három oka van, az egyik, hogy a rendszerváltás után egyre kevesebb gyerek született, ők most kerülnek be a felsőoktatása. A másik ok, hogy négy évről három évre csökkent az alapképzés időtartama a 2005-ben elindított bolognai folyamat miatt, melynek hatásai 2008-2009 után kezdtek el érződni. A harmadik tényező, hogy az elmúlt három évben a – főleg a vizsga alatti felügyeletre vonatkozó - szigorítások miatt jelentősen csökkent a középiskolát sikeres érettségi vizsgával elhagyók aránya, ami előfeltétele az egyetemre iratkozásnak. (hírszerk.) Transindex.ro 2014. október 2.Oktatás – nem középiskolás fokonMarosvásárhelyen külön nyitja a tanévet a MOGYE magyar tagozata pénteken, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata szeptember 29-én tartotta tanévnyitóját, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetemen pedig már szeptember 16-án hivatalosan útjára indították a 2014–2015-ös tanévet. A tanévnyitók kapcsán a magyar oktatási intézmények vezetőit kérdeztük felvételikről, újdonságokról, trendekről. Harmadik éve tart külön a tanévnyitót a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozata. A szeptember 29-i hivatalos megnyitót követően a tagozat ünnepélyes tanévnyitóját október 3-án este külön tartják a marosvásárhelyi Vártemplomban. A vezetőtanács azzal indokolja a távolmaradását, hogy az egyetem vezetése három év után is figyelmen kívül hagyja a tanügyi törvény anyanyelvi oktatásra vonatkozó rendelkezéseit: még mindig nem léptették maradéktalanul életbe a 2011-ben elfogadott tanügyi törvény anyanyelvi felsőoktatásra vonatkozó előírásait. „Jelenlétünk a rendezvényen csak legitimálná az egyetem vezetőségének a kirakatpolitikáját, miszerint a MOGYE-n minden a legnagyobb rendben van” – áll a közleményben. A magyar tagozat vezetőtanácsa azt is közölte, a külön tartandó tanévnyitóról egyhangú döntést hozott a tagozat közgyűlése. Nagyjából 1050 elsőéves kezdi tanulmányait a MOGYE-n, közülük 308-an magyar tagozaton. Az általános orvosi karon 164-en, nővérképzőn 45-en, fogorvosin 34-en és a gyógyszerészeti karon 65-en tanulnak majd magyarul. A jelentkezéseken és felvételin két jellemző volt megfigyelhető a MOGYE-n. Egyrészt azokon a szakokon, ahol van magyar képzés, lényegében mindegyik esetében 35 százalék vagy azt meghaladó a magyar elsőévesek aránya. Az általános orvosin ez az arány 35 százalék, míg a gyógyszerészeti karon 47, csakhogy a más, kisebb karokon csak román, illetve angol nyelvű képzés létezik, így összességében teljes egyetemi szinten az elsőéveseknek 29 százaléka tanul a magyar tagozaton. Egy másik jellemző főleg az általános orvosi karon volt tapasztalható: a felvételire jelentkezőknek nagyjából 70 százaléka volt román és 30 magyar. Ebből adódóan a fizetős helyekre lényegében románok jutottak be, mert a jelentkezők teljesítménye statisztikailag egyforma volt nemzetiségtől függetlenül, de a jelentkezési arányokból következik az eredmény. „Szintén fontos, hogy az RMDSZ közbenjárására a minisztérium jóváhagyott még tíz román és tíz magyar, államilag támogatott helyet az általános orvosi karon. Ezt a szenátus is engedélyezte, tehát ennyivel nőtt az állami helyek száma. Vannak tehát kis engedmények, de nagy általánosságban nincs előrelépés, az alapprobléma továbbra is megoldásra vár. A külön tanévnyitó is ezt üzeni” – összegzett a MOGYE rektorhelyettese, Szilágyi Tibor. Hagyományok útján Románia legnagyobb egyetemén, a Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) az új tanévben több mint kétezer magyar diák kezdi tanulmányai első évét alapképzésen, mesterin vagy a doktori iskolában – tudtuk meg Soós Annától, a BBTE magyar tagozatért felelős rektorhelyettesétől. „Örömmel nyugtázhatjuk, hogy a BBTE a hagyományok útján halad. Ez a minőség és diáklétszám tekintetében az idei évre is érvényes. Ehhez jó kiindulópont a diákok bizalma: bár idén kevesebben érettségiztek Romániában, mi kissé még növeltük is a hozzánk jelentkezők számát. Programjaink minden szinten akkreditáltak és minőségiek, valószínűleg ez az, ami továbbra is vonzza a diákokat” – állapította meg a rektorhelyettes. Alapképzésen és mesterin is indítottak sikeresen új szakokat. Környezettudomány szak indult Sepsiszentgyörgyön alapszinten és gazdasági informatika mesteri Kolozsváron. Ez utóbbira egy helyre négyen jelentkeztek, úgyhogy sok bejáratott szakirányt is lekörözött. A nyáron arról olvashattunk, hogy a BBTE több szaka – köztük magyar nyelvű is – megszűnik. „Az elhíresült megszüntetési hullám voltaképp egy természetes folyamat eredménye. Azon szakok megszüntetését javasolja az egyetem, amely iránt több éve nincs érdeklődés. Ötévente ugyanis minden programot felülvizsgál a minőségbiztosítási társaság, és vagy ad rá működési engedélyt, vagy nem. Amikor egy program iránt éveken át nincs érdeklődés, nem javasoljuk a minőségi megmérettetésre, és kérjük a minisztériumtól a szaknévsorból való kivételét. A megszüntetés erről szólt, és magyar tagozaton általában távoktatási formára vonatkozott. Úgy látjuk ugyanis, hogy csökken a távoktatás iránti érdeklődés, hisz a köztudatban ma az él, hogy középiskola után kell egyetemre felvételizni és kevesebben választják a távoktatási formát. Ezért kértük a megszüntetést, tehát senki nem szüntette meg a fejünk fölött. A természetes folyamat következő lépése, hogy párhuzamosan új szakokat indítunk, olyanokat, amelyek iránt érdeklődés mutatkozik, illetve olyan szakokat, amelyek a magyar tagozat számára fontosak. Ilyen volt a gazdasági informatika, ilyenek a mesterin megjelenő új programok, hiszen a mesteri könnyebben alkalmazkodik a piac kérelmeihez. Alapképzésen minden területen meg kell tanulni a tárgyak alapjait, de mesterin például már bevonhatjuk a munkaadókat is a tervezésbe, és annak függvényében alakítunk ki új szakokat. A BBTE-n alap- és mesterképzésben több mint ötszáz szak működik, és nem minden évben indul képzés minden szakon. Vannak olyanok, ahol csak kétévente. Magyar tagozaton például a kolozsvári környezettudomány szak idén nem indult” – tájékoztatott Soós Anna rektorhelyettes. Időről időre kialakulnak népszerűbb szakok, és vannak olyanok, amelyek iránt visszafogottabb az érdeklődés. „Kevésbé népszerű szakokon is elindultak az évfolyamok, az érdeklődés alacsonyabb volt például a szociológián, de antropológiára Magyarországról érkezett népes csapat, akik úgy gondolták, hogy az itteni képzés megfelel az igényeiknek. Egyébként sokan érdeklődnek külföldről, több mint száz magyarországi diákunk van az induló első éven magyar tagozaton. Elsősorban pszichológiát tanulnak, de vannak antropológián, közgazdasági karon, teológiai karokon, és ez érvényes a mesterire is” – emelte ki Soós Anna. Szerinte egy magára adó egyetemnek fenn kell tartani az olyan szakokat, mint például a fizika és filozófia, még akkor is, ha gazdaságilag nem kifizetődő, az egyetem ugyanis nemcsak gazdasági szempontokról, hanem a tudományról szól. Idén viszonylag nagy volt az érdeklődés a BBTE-s reál szakok iránt, így például a fizikán valamennyi magyar helyet elfoglaltak, a kémián pedig akkora volt az érdeklődés, hogy más karok fennmaradt helyeit is odacsoportosították. Voltak szakok, ahol a tandíjmentes helyek sem teltek be, a fennmaradt helyeket pedig az olyan keresett szakok kapták meg, mint a pszichológia, tanítóképző, sport, informatika, kémia. Ranglisták vonzásában Az új tanévben több mint 12 ezren kezdik első évüket a BBTE-n, közülük nagyjából kétezren magyar tagozaton. A külföldi diákok tekintetében még nincsenek végleges számok, mert a nem uniós országokból érkezőknek a minisztériumi szűrőn is át kell jutniuk. Százötven unión kívüli kérés van a minisztériumnál, az érdeklődés egyértelműen növekszik. Egyrészt mivel az egyetem is sokat tett annak érdekében, hogy népszerűsítse magát, másrészt azzal, hogy nemzetközi rangsorokban figyelemfelkeltő helyet foglal el. „Nyilván a cél az, hogy minél előbb kerüljünk, de örülünk annak is, hogy megtartottuk a korábbi helyünket, és annak is, hogy szakterületi rangsorban a matematika a világ első kétszáz helyezettje közt van. A rangsorokon való szereplésnek belföldi és külföldi gravitációs ereje egyaránt van. Egy uniós állampolgár vagy azon kívül élő, egyetemet választó ezért is dönthet a BBTE mellett, nem csak az esetleg alacsonyabb tandíjak miatt” – vázolta a rektorhelyettes. Magyar nyelven csak a BBTE kínál doktori képzést Romániában, ez Soós Anna szerint Erdély értelmiségének utánpótlása szempontjából is fontos, hisz a külföldön doktorálók nehezen térnek haza. Nagy vihart váltott ki a szeptember elején érvénybe lépett sürgősségi kormányrendelet, amelynek értelmében a hazai egyetemekre akkor is be lehet iratkozni, ha a diák megbukott az érettségin. Az Oktatási Minisztérium a Hivatalos Közlönyben meg is jelentette az egyetemeken belüli speciális struktúrák, úgynevezett kollégiumok szervezési módszertanát. Ezzel kapcsolatban egyes egyetemeken felháborodásuknak adtak hangot, mások bejelentették: ha az első évet elvégzi a diák, és közben leérettségizik, másodévtől egyetemistaként folytathatja tanulmányait. „A BBTE a minőséget tartja elsődlegesnek. Így akik az egyetem diákjai szeretnének lenni, legalább egy alapmegmérettetésen, az érettségin át kell menniük, különben az egyetemi követelmények teljesítése gyakorlatilag reménytelen. A posztliceális képzés a középiskolákhoz tartozik. Fontos, hogy legyenek ilyenek, csak ne egyetemen. Másrészt az egyetemistákra nézve is sértő, ha ugyanazt a teret osztják meg azokkal, akiknek nincs érettségije” – fejtette ki a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes. A BBTE legtöbb szakára egyébként nem elég az érettségi eredmény, külön felvételi rendszer is működik. A jogi karon intelligenciateszt volt, tehetségfelmérés a színházi és a sportkaron, de legalább egy esszét mindenkinek el kellett készítenie, és ennek nyomán is utasítottak el jelentkezőket. „Voltak félelmek, de a felvételiztető karokon a bejutott diák megbecsüli a helyét, másrészt az érdeklődés meghaladta az előző években tapasztaltat. Persze úgy is segítettünk, hogy tavasszal versenyeket szerveztünk, és az eredményt elismertethették a felvételi írásbeli helyett” – tudtuk meg Soós Annától. Bentlakás: ennyi jut Az elmúlt esztendők során felújították, korszerűsítették a BBTE bentlakásait, tavaly tavasszal adták át az úgynevezett sportbentlakást, így a férőhelyek száma összesen 5200. Ez a szám az igények mintegy 30 százalékát elégíti ki, mert nem minden egyetemista tanul Kolozsváron, és sokan nem igényelnek bentlakáshelyet. A közeljövőben nem várható a helyek számának bővülése. Az ösztöndíjrendszerből a minisztériumi szabályozásnak megfelelően minden szak azonos arányban részesül, ilyen jellegű juttatást a hallgatóknak nagyjából egyharmada kap érdem-, tanulmányi- vagy szociális ösztöndíj formájában. Vannak magánösztöndíjak is, amelyekkel a kiváló hallgatókat vagy bizonyos hallgatókat támogatnak, létezik kutatói ösztöndíj is, amely az előző ösztöndíjakkal összevonható és egész tanévre érvényes. Szakkollégiumi bentlakáshelyeket is igényelhettek idén a magyar tagozaton tanuló diákok: hét hallgatót vettek fel, négyet elutasítottak. „Tudományos diákköri munka régóta működik az egyetemen, 2004 óta a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet ernyője alatt. Különböző karokon, szakonként vagy azon belül is több olyan csoport alakult, amelyek a tudományos kutatás irányába indították el a diákokat. A tavalyi év során sikerült beindítani a szakkollégiumot úgy, hogy a hagyományosan szakkollégiumnak nevezett komponensek mindegyike meglegyen, vagyis bentlakást is tudtunk rendelni hozzá, mert az együttélés szintén fontos feltétele annak, hogy a szakkollégiumok elérjék a céljukat. Egy induló rendszerben akadnak nehézségek, az egyik az, hogy a diákok körében még mindig nem terjedt el eléggé a híre, hogy ezt érdemes felvállalni, és idén sem lett emelkedett a jelentkezők száma. De ennek még fejlődni kell, és majd ha mi is a száz feletti évszámot írhatjuk, mint például az Eötvös József Collegium Budapesten, reméljük, hogy létszámban is növekedni tudunk” – vázolta a helyzetet Soós Anna. A magyar tagozat életét tekintve az olyan, hagyományosnak számító programok megvalósítása is fontos cél, mint a Tudományos Diákköri Konferencia, olyan meghívottak előadására várják a hallgatóságot, amelyek tudományterületektől függetlenül mindenki számára érdekesek lehetnek. Remélhetőleg ilyen lesz Frei Zsolt fizikus vagy Monok István irodalom- és művelődéstörténész előadása. A tagozat általános hangulatáról is kérdeztük a rektorhelyettest. „Harmadik éve kezd normalizálódni a helyzet: lehetővé vált a ranglétrán való előrelépés, a magyar tagozatra is sikerült behozni új embereket. Most már nem küszködünk a néhány évvel ezelőtti tanárhiánnyal. Ez nyilván a közhangulatot is meghatározza. A magyar tagozaton is kialakultak kutatócsoportok, de az egész romániai oktatást sújtó alulfinanszírozás a magyar tagozatnak is nagy gondot okoz.” Új campus, új szakok Szeptembertől modern bentlakás várja a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi diákjait. Az építkezési munkálatokat az egyetem 2013 októberében kezdte el, és egy év alatt sikerült felépíteni a háromemeletes, 240 férőhelyes diákotthont. Hasonló beruházások zajlanak a csíkszeredai campuson is, ahol októbertől több mint száz hallgató veheti birtokába a bentlakás felújított szobáit. A januárig tartó teljes felújításon kívül új labor- és tantermeket alakítanak ki, emellett pedig az épület Temesvári sugárútra nyíló szárnyát is bővítik. A kolozsvári karon újdonság a diplomácia és interkulturális tanulmányok című magiszteri képzés akkreditációja. A képzés a nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szak keretében indult. A Sapientia évek óta Románia legjobb magánegyetemének számít. Az Ad-Astra Társaság kimutatásai szerint a 2002–2011 közötti időszakban kutatás terén a Sapientia EMTE az akkori 28 romániai magánegyetem között az első, a 75 (állami és magán-) egyetem között a huszadik. Ezt a helyet mai napig megtartotta a magánegyetemek között. „Mind a felvételi eredmények, mind pedig a diáklétszám a tavalyi tanévhez hasonlóan alakult, így megközelítőleg 2200 hallgató kezdte meg idén is tanulmányait nálunk. Pontos adatokkal azonban a tanév eleji hallgatói mozgások miatt még nem rendelkezünk. A már említett új kolozsvári magiszteri képzés mellett Csíkszeredában két új alapképzést hirdettünk meg, a humánerőforrások és génsebészet szakokat” – vázolta Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora. Partiumi helyzetkép A Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) 19 szakon hirdettek felvételit alapképzés és 8 mesteris programon. A szakok egy része esetében érettségi jegyek alapján felvételiztettek, de képességfelmérő interjúk és felvételi beszélgetések is zajlottak, a legkomplexebb felvételi a képzőművészet szakon volt. Románia első akkreditált magyar nyelvű egyetemén nagyjából 950 hallgató tanul, 150 főállású oktató dolgozik és három karon (bölcsészettudomány, közgazdaságtudomány, művészet) folyik az oktatás. Az Arany János Kollégiumban összesen 192 hely van 2-4 ágyas szobákban. A tanévnyitót október 2-án a Szigligeti Színházban tartják. Az információk az egyetem honlapjáról származnak, a PKE-n ma, október 2-án tartják a megnyitót. A szociális-, érdem- és tanulmányi ösztöndíjak mellett a diákok a Sapientia karain különböző alkalmi ösztöndíjakra pályázhatnak, amelyek összege jóval meghaladja a romániai átlagbért. „Ezek között megemlíteném a Ferber, dr. Lupán Ernő, Domokos Pál Péter vagy Komyathy-ösztöndíjakat, illetve a Velux-, és OTP által biztosított ösztöndíjprogramokat. A számos külföldi mecénás számára a hatékonyabb eljárás érdekében a csíkszeredai karokon külön PayPal fiókot hoztunk létre, ahová a támogatók eljuttathatják adományaikat, amelyekkel hozzájárulnak az egyetem kimagasló nemzetközi eredményeihez.” A teljesség igénye nélkül: a Morgan Stanley által szervezett programozói világverseny budapesti fordulóján második és harmadik helyezést értek el a sapientiás diákok. Második helyezést ért el egyik hallgató a Digilent Design Contest verseny európai szakaszán, továbbjutva a verseny sanghaji döntőjébe. Az oktatási módszerek is számos nemzetközi elismerésben részesültek, az informatikai oktatási módszert például a Best Practices in Education díjjal tüntették ki. Csíkszeredában nagyjából valamennyi bentlakást igénylő hallgatót el tudnak szállásolni az egyetem campusán, hasonlóan Marosvásárhelyhez. Kolozsváron sajátosabb a helyzet, az egyetem különböző, „külsős” intézményekkel kötött szerződést a hallgatók kollégiumi helyeinek biztosítása érdekében. Az egyetem elhalasztotta néhány kihelyezett szak indítását, viszont szerződést kötött a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatallal, és vállalta, hogy jövőre elindítja az agrár szakot. A helyszínként szolgáló mezőgazdasági líceum épületének felújítási munkálatai és a laborok felszerelése már elkezdődött. A legnagyobbak A legnagyobb egyetemek diáklétszám szerint (2013): 1. Babes–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár: összesen 36391 hallgató, közülük 13 628-an fizetéses helyeken; 2. Bukaresti Egyetem: 30 487 hallgató, közülük 9241 fizetéses helyeken; 3.Iasi-i Alexandru Ioan Cuza Egyetem: 26 200 egyetemista, közülük 9188 fizetéses helyeken; 4. Bukaresti Műszaki Egyetem: 25 382 hallgatóból 2699-en tanulnak tandíjért; 5. Bukaresti Közgazdaság-tudományi Egyetem: 23 678 hallgató, 11 464-en fizetéses helyen; 6. Craiovai Egyetem: 20 088 egyetemista, 7104-en tandíjat fizettek. Városi összesítésben Bukarestben él a legtöbb egyetemista, a második hely Kolozsváré. A 2012/2013-as tanévben 48 állami és 56 magánegyetem működött. Bár az érdeklődés egyre nagyobb az összlétszámhoz képest, a külföldi hallgatók száma a Sapientián egyelőre elenyésző, nagyjából egy százaléknyi. Az egyetemet választó külföldi diákok – egy kivétellel – Magyarországról érkeztek, körükben a kolozsvári filmművészet, fotóművészet, média, valamint a marosvásárhelyi gépészmérnöki szak a legnépszerűbb. A Sapientia is egyértelműen elutasítja, hogy érettségi nélküli hallgatókat vegyen fel. „Ezt a próbatételt nem kikerülni kell, hanem egyszerűen segíteni a diákokat abban, hogy sikeresen levizsgázzanak. A Sapientia évek óta érettségi felkészítőket tart Csíkszeredában és Marosvásárhelyen román nyelv és irodalomból, illetve matematikából. Nemcsak az érettségi előtt, hanem a nyár folyamán is, az őszi pótérettségit megelőzően” – fogalmazott Dávid László, a Sapientia EMTE rektora. Merre legyen az előre? A felsőoktatás finanszírozását vizsgáló országos tanács a közelmúltban közzétett jelentése az elmúlt évek felsőoktatási tendenciáit vizsgálja, és javaslatokat fogalmaz meg a további költségvetési eljárásokra. A jelentésből kiderül például, hogy az elmúlt hét-nyolc év folyamán közel felére csökkent az egyetemisták száma. Míg 2007–2008-ban még összesen (a magán- és állami egyetemeken) több mint egymillió egyetemistát tartottak nyilván, addig a 2013–2014-es tanévben már csak 540 560-at, vagyis nem egészen a felét. Leginkább a magánegyetemek hallgatósága, illetve a fizetéses helyeken tanuló diákok száma csappant meg: 2013–2014-es tanévben csak 79 ezren tanultak magánegyetemen, szemben a 2008–2009-es tanév 410 ezres számával. A diáklétszám csökkenése azelső évre beiratkozók számát tekintve is jól érzékelhető. A 2007–2008-as tanévben 285 ezren kezdték első évüket alapképzésen, a 2013–2014-es tanévben – állandó csökkenő tendencia mellett – már csak 128966-an. Míg hét évvel ezelőtt még 141 ezren állami, 144 ezren pedig magánegyetemen kezdték az alapképzés első évét, addig tavaly 106 ezren döntöttek az államiképzés mellett, és csupán 22 251-en kezdtek magánegyetemeken. Vagyis összesen 122 018-cal kevesebb gólya volt tavaly a magánegyetemeken, mint hét évvel korábban. Az egyetemisták létszámának csökkenése főként három tényezőnek tudható be: egyrészt a rendszerváltás óta kevesebb gyerek születik, ugyanakkor a 2005-ben elindított bolognai folyamat hatásai is érződnek néhány éve. Az is biztosan az okok között van, hogy az utóbbi években – a szigorúbb körülményeknek köszönhetően – jelentősen csökkent a sikeresen érettségizők száma. Az egyre csökkenő hallgatólétszám és a mind kevesebb fizetéses helyen tanuló diák a CNFIS szerint az állami támogatásoktól való hangsúlyosabb függőséghez vezet majd, több magánegyetem a csőd szélére juthat. A jelentésből kiderül: 2013-ban a felsőoktatás költségvetési támogatás összesen 1,7 milliárd lej volt, a hazai össztermék (GDP) 0,29 százaléka. Ha figyelembe vesszük a 2012-es 4,95 százalékos inflációt, az előző évesnél is kisebb az összeg. Egyébként 2009 óta folyamatosan csökken az állami egyetemeknek szánt költségvetési támogatás. Tavaly az állam hallgatónként 1222 eurót fizetett, míg az OECD-államokban (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, amelynek Románia nem tagja) 2010 óta az átlagos érték 10600 euró. Az Eurostat adatai szerint az unióban Romániában a legalacsonyabb az oktatás költségvetési támogatása (2011-ben mindössze 3,07 százalék) és az egyetlen olyan ország, amelyben 2009 és 2011 között csökkent a hazai össztermékhez viszonyított támogatási arány. Egymillió Erasmus-gyermek született Szeptember 22-én tett közzé az Európai Bizottság egy, az Erasmus-program hatásairól készített tanulmányt. A kutatás 80 ezer hallgató és vállalkozás válaszait dolgozta fel, ezzel a legszélesebb körű ilyen jellegű vizsgálatnak számít. A tanulmány szerint az egykori Erasmus-ösztöndíjasok nagyobb valószínűséggel választanak külföldi párt maguknak: a volt Erasmus-diákok 33 százalékának van külföldi társa, míg a tanulmányaikat otthon végzők 13 százalékának a párja külföldi származású. Az Erasmus-diákok 27 százaléka köt hosszú távú párkapcsolatot a csereprogram alatt. Ezért az Európai Bizottság becslései szerint 1987 óta mintegy egymillió gyermek születhetett Erasmus-ösztöndíjasok kapcsolatából. A külföldi tapasztalatokkal rendelkező hallgatók tanulmányaik befejezése után jóval előnyösebb helyzetből indulnak a munkaerőpiacon. A kizárólag hazai képzésben részt vevő társaikkal összehasonlítva a külföldi tanulmányi vagy képzési tapasztalatokkal rendelkezők körében 50 százalékkal alacsonyabb a tartósan munkanélküliek száma, és a tanulmányok elvégzésétől számított öt év múlva 23 százalékkal kevesebb köztük a munkanélküli. Az Erasmus-hallgatók 40 százaléka tanulmányai elvégzése után legalább egyszer tartózkodási országot váltott, vagy munkát vállalt külföldön, mintegy kétszer annyian próbáltak közülük szerencsét külföldön, mint a csak hazai képzésben résztvevők. A nemzetközi tapasztalattal rendelkező diákok 93 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy külföldön éljen, ezzel szemben otthon maradt diáktársaik csupán 73 százaléka nem zárja ki ezt a lehetőséget. A 2014 januárjában indult Erasmus+ program révén 4 millióan mehetnek külföldre a következő hét évben (2014-2020), köztük 2 millió felsőoktatási hallgató és 300 ezer oktató. Az új program ezenkívül 135 ezer, nem európai partnerországból érkező hallgatónak és dolgozónak biztosít ösztöndíjat. Az új oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogram, az Erasmus+ a következő hét évben a korábbiakhoz képest 40 százalékkal több, mintegy 50 milliárd eurós forrásból gazdálkodhat. Dénes Ida | Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. október 25.Az „erdélyi kérdés”1956 elemi erővel robbant be az én életembe is. Hetedik osztályos kisdiák voltam a korondi iskolában a forradalom napjaiban – miközben a faluban lévő két rádión csüngtek a felnőttek –, a második világháború harctereit, a szovjet hadifogságot megjárt férfiak arról beszélgettek, hogyan szökhetnének át a román–magyar határon, hogy segítsenek a forradalmároknak. Senki nem mondta, hogy „ellenforradalom”. Mindez óriási hatással volt rám. 1990-től kezdődően lehetett beszélni az erdélyi, romániai ötvenhatról. Az egykori elítéltekben még ott munkált a félsz, nagyon nehezen nyíltak meg. A későbbi kutatások során derítettem ki: azt, amiről Korondon 1956. október végén, november elején beszéltek, az 1970-ben tűzhalált halt Moyses Márton vezetésével négy 15–16 éves baróti gimnazista megvalósította: 1956. november 11-én ketten átszöktek a román–magyar határon. A kádári hatóságok – hogy a napot soha ne felejtsék el! – 1957. március 15-én adták vissza a román állambiztonsági szerveknek Bíró Benjámint és Józsa Csabát. Hivatalosan csak 2002-től lehet kutatni a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács bukaresti levéltárában a periratokat, az 1956-hoz kapcsolódó dokumentumokat. Ekkor már tudatosan határoztam el: az erdélyi, romániai ’56 történéseit tíz vaskos kötetben tárom az Olvasó és a történészszakma elé. Már megjelent öt kötet. Valójában a 20. század közepének egyetemes magyar történelmét írom, hiszen több világrészre kiterjedő kapcsolódási pontok vannak. Az erdélyi ötvenhatosok közül többen az Amerikai Egyesült Államokba disszidáltak: a Páll Lajossal együtt nyolc évre ítélt Vastag Lajos, az 1956. október 30–31-i temesvári diáktüntetés több elítéltje. Mások elsősorban Magyarországon, Németországban, Franciaországban vagy Svédországban találtak menedékre. Az Illyés Elemérre, Cs. Szabó Lászlóra való utalás pedig azt is jelzi: London, München, de még Brazília is benne van a „szórásban”. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc a nacionalista kurzusra áttérő román kommunista hatalom számára kiváló ürügyet jelentett nemcsak a belső ellenzékkel, hanem a romániai magyarsággal való leszámolásra is. Nem véletlen, hogy a magyar forradalom elleni szovjet fegyveres intervencióra 1956. november 2-án éppen Bukarestben – Hruscsov, valamint a román és a bolgár pártfőtitkár jelenlétében – lelkesen rábólintanak! 1956 ürügyén sikerül az addig nagyon keményen ellenálló romániai magyar belső ellenzéket, értelmiségi elitet megtörni! Rá kellett jönniük: mindegy, hogy mit mondanak, lojálisak-e vagy sem a román hatalomhoz, a belső ellenzéket kirakatperek sokasága révén elnémítják, akár fizikailag is megsemmisítik. A romániai magyarságot a számbeli arányon messze felül sújtotta az 1960-as évek végéig tartó retorzió. Téves viszont az az állítás, hogy elsősorban értelmiségieket tartóztattak le, zártak börtönbe. A bebörtönzött munkások, földművesek száma jóval meghaladta az értelmiségiekét. Ma már egyértelmű: újabb és újabb adatokkal kell kiegészíteni a Dávid Gyula szerkesztésében 2006-ban megjelent, több mint 1200 nevet tartalmazó, 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára, 1956–1965 címmel a Polis Könyvkiadó és az Erdélyi Múzeum-Egyesület gondozásában megjelent kötetet. A magyar forradalom és szabadságharc vérbe fojtásának egyik legsúlyosabb következménye volt, hogy olyan fontos központokban szűnt meg véglegesen a magyar nyelvű szakmunkásképzés, mint Brassó, ahol a teherautó- és traktorgyártás részére képeztek magyar szakembereket. A román kommunista diktatúra ezúttal is kiválóan alkalmazta a „húzd meg, ereszd meg” politikát. Újra megjelent a korábban betiltott Korunk, Napsugár címmel gyereklapot indítottak, Marosvásárhelyen nagyszabású ünnepsorozattal emlékeztek a Református Kollégium 400. évfordulójára, az iskola pedig felvette a ma is ismert Bolyai Farkas Középiskola nevet. A készülő ezer oldalas kötet az „erdélyi kérdés” kialakulásáról, akuttá válásáról és a megoldást sürgető tervezetekről, javaslatokról szól. Középkori oklevelek alapján rekonstruálható, hogy a török betörések nyomán hogyan változik meg a korában magyarok és szászok által lakott régiók etnikai összetétele. A 15. század elejére jórészt kialakult Erdély etnikai sokszínűsége. A 18. század második fele, az 1761–62 körüli időszak az, amikor a románság számbeli fölénybe kerül. A reformkor idejétől kezdve magyar, román és részben szász tervezetek, elképzelések születtek az „erdélyi kérdés” megoldására. Ezeket a tervezeteket vontam górcső alá, nagyon gazdag jegyzetanyag kíséretében tárom az olvasók elé a haza bölcse, Deák Ferenc 1842. évi levelétől kezdve – először jelzi az „erdélyi kérdés” súlyosságát! –, folytatva báró Wesselényi Miklós 1848. június 18-i, lakosságcserére vonatkozó tervezetével, valamint Alexandru Papiu Ilarian 1860-ban papírra vetett és Alexandru Ioan Cuza fejedelemnek átadott Emlékiratával, Kossuth Lajos konföderációs tervezetével, a 19. századi, 20. századi különféle megoldási kísérletekkel. Paál Gábor 1919 januárjában, román katonai fogságban megfogalmazta a Székely Köztársaság tervezetét, a két világháború között a román, magyar és szász megoldási kísérletek a lakosságcserék révén próbálták orvosolni az „erdélyi kérdés”-t. Ennek voltak támogatói és ellenzői. A második bécsi döntés után – 1940. augusztus 30. – több román tervezet is született, amelyek szintén a lakosságcserék révén próbálták az „erdélyi kérdés”-t orvosolni. Sabin Manuilă – aki Budapesten szerzett orvosi oklevelet – a Román Statisztikai Intézet megteremtőjeként 1941. október 15-én Ion Antonescu marsallnak és „kondukátornak” adta át azt a tervezetet, amelynek alapján a homogén román nemzeti államot úgy lehet megteremteni, ha 3,8 millió kisebbségit – különböző területi csereberékkel – eltávolítanak Nagy-Romániából. Vasile Stoica román külügyminiszter-helyettes 1942. évi tervezete már ötmillió kisebbségi eltávolításával számolt. A több nyelven beszélő Vasile Stoica Budapesten szerzett bölcsész oklevelet, és a híres Eötvös Kollégiumnak volt a tagja. 1943-ban az állampolitika rangjára emelték a román–ukrán–orosz lakosságcseretervet. A front közeledése miatt ez nem valósulhatott meg. 1946-ban a magyar béke-előkészítő osztály olyan Székelyföld-autonómiatervezetet dolgozott ki, amely magában foglalta – falvanként feltüntetve! – a barcasági, a volt vármegyei vonzáskörzeteket is. Ezeknek a tervezeteknek a nyomát sem találjuk a román parlamentnek benyújtandó autonómiatervezetben! Olvasóknak, politikusoknak, a történészszakmának szeretnék olyan kötetet átnyújtani, amelyben teljességre törekvően megtalálják az erdélyi kérdéssel kapcsolatosan kidolgozott összes tervezetet. Huszonnégy éve dolgozom ezen a köteten! Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. december 4.Nemzeti ünnep lett január 24-eNemzeti ünnep január 24-e, a Román Fejedelemségek Egyesülésének Napja – a Képviselőház szerdán rábólintott az ezzel kapcsolatos határozat-tervezetre, miután korábban a Szenátus is kedvezően véleményezte azt. A tervezet szerint a helyi és központi hatóságok kulturális-művészeti programokat szervezhetnek, valamint logisztikailag és anyagilag támogathatják azokat. A tervezet mellett 276-an, az ellen négyen szavaztak, 11-en pedig tartózkodtak. Mint tudjuk, 1859. januárjában Moldva és Havasalföld is fejedelmének választotta Alexandru Ioan Cuzát, amelynek nyomán a két fejedelemség 1862-ben egyesült. Az új ország neve Románia lett, Bukarest fővárossal, és a török birodalomban autonóm státuszt élvezett. marosvasarhelyiradio.ro / Agerpres Erdély.ma 2015. január 24.Először ünnepelték országszerte nemzeti ünnepként január 24-edikétElőször ünnepelték nemzeti ünnepként szombaton január 24-edikét, a román fejedelemségek – Moldva és Havasalföld – 1859-es egyesülésének napját, miután erről tavaly decemberben törvényt fogadott el a bukaresti parlament. A jászvásári központi rendezvényen mondott beszédében Klaus Iohannis román államfő azt hangsúlyozta, hogy a fejedelemségek egyesülése indította el Romániát a „modernizáció és nyugatosodás" útján, amihez az önös érdekeken túllépni tudó, a nemzeti érdekeket tisztán látó és azokért áldozatokat is vállaló vezetőkre volt szükség. „Egy erős polgári nemzet azonban nem táplálkozhat kizárólag a múlt jelképes pillanataival: tudatosan kell dolgoznia nap mint nap célkitűzései valóra váltásáért" – mutatott rá a román államfő. Iohannis az egyik legfontosabb adósságnak a decentralizációt nevezte, amelyet már az 1859-es egyesülés megálmodói is szükségesnek láttak, mégsem valósult meg. Az elnök a túlzott központosítás leépítését a következő időszak faladatának nevezte, amelyet „záros időn belül, türelmesen és okosan" kell megvalósítani. Iohannis rámutatott: a fejedelemségek egyesülését az Európai Unió keleti határának legnagyobb városában, Jászvásáron, a Moldovai Köztársaságtól mintegy 150 kilométernyire ünneplik, ezért gondolatban együtt vannak „a Pruton túli testvérekkel", akikkel nemcsak a közös történelem, hanem „a közös célok, a közös Európához való tartozás" is összekötik a románokat. 1859 januárjában Moldva és Havasalföld is Alexandru Ioan Cuzat, a moldvai Nemzeti Párt uniót szorgalmazó vezetőjét választotta fejedelmévé, annak ellenére, hogy korábban a nagyhatalmak a – krími háború után török fennhatóság alól felszabadult – két román fejedelemség korlátozott egyesülésébe egyeztek csak bele. A perszonálunió után Cuza 1862-re elérte a két államapparátus összevonásának nemzetközi elismerését: az új állam ekkor vette fel a Románia nevet. Romániának eddig (1990 óta) december elseje volt az egyetlen nemzeti ünnepe. 1918-ban az erdélyi, bánsági és magyarországi románok ezen a napon nyilvánították ki Gyulafehérváron az általuk lakott területek és Románia egyesülését. Romániában 1918. december 1-jét a Nagy Egyesülésnek is nevezik, ennek mintájára 1859. január 24-ét – Cuza havasalföldi fejedelemmé választásának napját – a Kis Egyesülés napjaként kezdték emlegetni. Daniel pátriárka, a román ortodox egyház vezetője az immár nemzeti ünnepnek minősülő dátumról szombaton kijelentette: január 24-e nem a Kis Egyesülés, hanem a modern román állam megteremtésének napja, amely megalapozta a nemzetegyesítés 1918-as beteljesedését. MTI Erdély.ma 2015. január 24.Lucian Boia: Miért más RomániaRománia modernizálásában a legnagyobb gondot a régi szocio-kulturális beidegződések és az importált intézmények, szabályok összehangolása jelentette. A románok továbbra is jobban bíztak az „informális” stratégiákban, mint a törvények absztrakt erejében. Felülmúlhatatlanok maradtak az elvek és szabályok árnyékában megbúvó, különféle „elintézések” terén. A korrupció és a klientelizmus jórészt a hagyományos társadalomból öröklődött át – nyilván nem így nevezték ezeket a jelenségeket, hiszen a dolgok természetes rendjébe illeszkedtek. Ebben az összefüggésben a Vezér jelképes töltettel bíró, központi személyiség volt, és mindmáig az is maradt. Ő az igazságtevő, ő biztosítja az ország előrehaladását… Ilyen premisszák mellett bármikor számítani lehet az önkényes kilengésekre, hiszen maguk a vezetők is azt hiszik, hogy a közösség mindenben támogatja őket. Az első ilyen kisodródás az önkény irányába már az állami lét hajnalán bekövetkezett, mégpedig Alexandru Ioan Cuza uralkodó 1864-es államcsínyével. I. Károly eléggé kiegyensúlyozott volt ahhoz, hogy ne éljen vissza előjogaival: kimondottan arra használta ezeket, hogy megtanítsa a románoknak, milyen lehet egy szabályokra és nem személyekre vagy egyezségekre alapozó állam. Sajnos, saját unokaöccse, a leendő II. Károly volt az első, aki nem értette meg ezt a leckét. A behódolás szokása szintén a hagyomány része. Évszázadok alatt a románok tapasztalatot szereztek ebben: a bojár előtt porig alázkodó paraszttól a Magas Porta előtt földig hajló uralkodóig. „A lehajtott fejet nem vágja le a szablya” – egyike a leggyakrabban idézett román közmondásoknak. A behódolás ugyanakkor kompenzáló stratégiákat is kitermel: pontosabban szólva megoldásokat nyújt arra nézve, hogyan tudod „átverni” azt, akinek látszólag behódolsz. Egyfajta passzív ellenállás ez, ami a románoknál sokkal gyakoribb, mint a nyílt ellenszegülés. A feszültségek azonban időnként (ritkán) felgyülemlenek, és látványosan felszínre törnek. Így történt 1907-ben, amikor az elkeseredett parasztság felgyújtotta az országot – az uralkodó osztály meglepetésére, amely éppen csak a parasztok sorsával nem törődött, bár az ő munkájukból élt. (...) Nagy-Románia. Egységes nemzetállam? 1918-ban létrehozták Nagy-Romániát. A „nemzeti” román értelmezések szerint ennek így kellett történnie. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg Petre P. Carp (1837–1919; konzervatív párti politikus, diplomata, az első világháború idején támogatta Románia belépését a tengelyhatalmak oldalán) szavairól sem: „Romániának oly sok szerencséje van, hogy nincs szüksége még politikusokra is.” Az első világháború hozadékai nélkül nehéz lenne elképzelni, miként alakultak volna a nemzeti viszonyok Európának ebben a szegletében. Ha Ausztria-Magyarország nem szenved vereséget, Erdély „leválasztása” már nem lett volna olyannyira kézenfekvő, annál is inkább, hogy a többségi románok mellett itt jelentős magyar és német népesség élt (1910-ben, az utolsó magyar népszámlálás szerint Erdély lakosságának 53,8 százaléka román ajkú, 31,6 százaléka magyar és 10,8 százaléka német ajkú volt. Lévén, hogy a bejegyzési kritérium a nyelv volt, és nem az etnikum, a magyarok jó néhány százalékkal felkerekíthették számarányukat, elsősorban a zsidók besorolásával; viszont az erdélyi zsidók végül is inkább magyarok voltak, mint románok). Az ideális megoldás talán a birodalom radikális átszervezése lett volna, hogy a dualista Osztrák–Magyar Monarchiából egyenrangú népek közössége váljék. Mihelyt ez az út járhatatlannak bizonyult, maradt az elkerülhetetlen végkifejlet: a „nemzetállamokra való széttördelés, államokra, amelyek valójában csak megközelítőleg vagy egyáltalán nem voltak nemzetiek. A román többségű területek esetében ez a Nagy-Romániában való egyesülést jelentette. A román történészek „eldöntötték”, hogy Nagy-Románia egységes nemzetállam volt. „Egységes”, nyilván, éspedig közigazgatási értelemben. Már Románia 1859-es megalakulásakor kizárták a föderális vagy autonomista képletet, pedig ez lett volna leginkább kézenfekvő. Tulajdonképpen éppen mivel annyira kézenfekvő volt, és mivel jelentkezett a széteséstől való félelem is, a hangsúly a különböző provinciák minél erősebb összekovácsolására került, amelyeket nem szabad az autonómia kénye-kedvének kiszolgáltatni. Közigazgatási modellként Franciaországét választották, Európa legcentralizáltabb államáét, amely autonóm régiók helyett a központból irányított, prefektusok vezette megyékből áll. Egységes állam, igenis, egységes. De nemzetállam-e? Az is, meg nem is. Ausztria-Magyarország utódállamai közül a „legnemzetibb” Románia volt, kivéve természetesen Ausztriát és Magyarországot, amelyek területét minimálisra csökkentették, és mindent „lekapartak” róluk, ami a szigorúan vett nemzeti területet meghaladta volna. Csehszlovákia, Jugoszlávia és Lengyelország nyilván többnemzetiségű államok voltak, ezért nem is maradtak fenn eredeti határaik között. Romániában az 1930-as népszámlálás szerint a lakosság 71,9 százaléka volt román etnikumú, ami korántsem elhanyagolható arányú – 28 százalékos – kisebbséget jelent. A hozzácsatolt provinciákban nem éppen nemzetinek nevezhető profil körvonalazódott. Egyes tartományokban a románok aránya csak kevéssel haladta meg az abszolút többség küszöbét: a történelmi Erdély: 57,6 százalék román (29,1 százalék magyar; 7,9 százalék német); Bánság: 54,3 százalék román (10,4 százalék magyar; 23,8 százalék német); Körös-vidék és Máramaros: 60,7 százalék román (23,1 százalék magyar, 4,8 százalék német); Besszarábia: 56,2 százalék román… Két tartományban a románok csak relatív többséggel bírtak: Bukovinában 44,5 százalékos, Dobrudzsában 44,2 százalékos arányban voltak jelen. A városi lakosságot tekintve ezek a százalékok még kedvezőtlenebbek a románok szempontjából. A korábban Ausztria-Magyarországhoz tartozó városokban a magyarok és a németek messze meghaladták a román lakosság számarányát: Erdélyben a románok mindössze 35,9 százalékát képezték az urbánus lakosságnak, a Bánságban 35 százalékát, a Körös-vidéken és Máramarosban 33,1 százalék, Bukovinában 33 százalék, Besszarábiában 31 százalékát. Még Moldvában is csupán kevéssel haladta meg a 70 százalékot a városi román lakosság aránya (a zsidók 23 százalékot képeztek). Hadd ne nyújtsuk a szót: nemzetállam vagy többnemzetiségű állam? Nemzeti is, meg multinacionális is, a választott perspektívától függően. Ha ez egy újabb ellentmondás, úgy akkor nem egyéb, mint – ismét – egy olyan ellentmondás, amely Románia sajátja… Valamit még meg kell állapítanunk a kisebbségekre vonatkozóan: rendkívüli változatosságukat. A két világháború közötti Románia a legszélesebb etnikai, kulturális és felekezeti palettát felmutató európai állam. Magyarok Erdélyben, németek Erdélyben és Bukovinában, ukránok Bukovinában és Besszarábiában, törökök, tatárok, bolgárok Dobrudzsában, zsidók nagyjából mindenütt... A románság körében pedig felerősödik a nacionalista és idegengyűlölő áramlat. Ha már létrejött Nagy-Románia, akkor ez a románoké kellett volna hogy legyen. Különösen a városok jórészt nem román jellege volt zavaró, és a kisebbségek túlreprezentáltságánál is jobban az a tény, hogy ők igen nagy mértékben űzték a városi közeg legfőbb tevékenységeit: kereskedelem, kézművesség, ipar, bankszféra, egyéb szabad foglalkozások. A román modernitásnak továbbra is inkább nemromán színezete volt. (Részletek a szerző azonos című,a Koinónia Kiadónál Rostás Péter Zoltán fordításában megjelent könyvből. ©Humanitas Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. január 24.Nem távolítják el a Székelyföld-molinótAz RMDSZ háromszéki szervezete nem tesz eleget Sebastian Cucu prefektus kérésének, és nem távolítja el a sepsiszentgyörgyi prefektusi hivatallal szemközt kihelyezett Székelyföld-molinót – közölte pénteken Tamás Sándor, az RMDSZ- szervezet elnöke. A Kovászna megyei önkormányzat elnöki tisztségét is betöltő politikus elmondta, hogy az RMDSZ fél évre bérbe vette a területet, amelyen a 12 négyzetméteres, székely zászlóra emlékeztető SIC – Terra Siculorum (Székelyföld latinul) feliratú, fémkeretbe foglalt hirdetővászon áll. "A saját identitásunkat fejezi ki, nem sért senkit, arra területet béreltünk, és ott hagyjuk, egyelőre fél évig" – jelentette ki a politikus. A prefektus arra hivatkozva kérte csütörtökön az általa provokatívnak vélt molinó eltávolítását, hogy a helyi románság szombaton a közelben kívánja megünnepelni Moldva és Havasalföld egyesülésének évfordulóját. A kormány megbízottja a rendezvényt szervező civil szervezeteket idézte, amely szerint "az etnikai alapú területi autonómiát hirdető molinó szélsőséges, provokatív üzenetet hordoz, és sérti a románok nemzeti méltósághoz való jogát". Tamás Sándor elmondta, hogy nagy tisztelője Alexandru Ioan Cuzának, a román fejedelemségek egyesítőjének, de Székelyföld már akkor is létezett, amikor Románia 156 évvel ezelőtt megalakult. A politikus nem tartotta kizártnak, hogy a szombati felvonuláson megrongálják a molinót, hiszen – mint fogalmazott – "a szervezők között ismert provokátorok is vannak, akiktől semmi jóra nem lehet számítani". Az RMDSZ először 2012 novemberében tette ki közszemlére a molinót. Akkor Codrin Munteanu prefektusnak a székely szimbólumokat támadó intézkedései ellen kívánt tiltakozni vele. 2013 márciusában azonban eltávolította, miután Victor Ponta miniszterelnök új prefektust nevezett ki Kovászna megyébe. Az utánfutót, amelyre a molinó vázszerkezetét szerelték, tavaly decemberben vontatta be ismét a prefektusi hivatallal szemközti területre, az ellen tiltakozva, hogy – az azóta leváltott – Marius Popica prefektus a magyar himnusz énekléséért rótt ki bírságot. Tamás Sándor kijelentette: "a molinó mostani kihelyezésével a himnuszénekléshez való jogot" állították vissza. "Nem a prefektusokat kell lecserélni, hanem a problémákat kell megoldani. Azt például, hogy ne büntessék ebben az országban a himnuszéneklést, hogy ki lehessen tűzni a helyi, a megyei zászlót vagy akár a székely zászlót" – jelentette ki Tamás Sándor. Népújság (Marosvásárhely) 2015. március 12.Csángók – A csángók a román nemzetállambanA csángók történelmi vesszőfutása nemhogy nem ért véget a 18. században, a román nemzetállam megszületése csak rontott helyzetükön. Az asszimiláció mégis a 20. században vált igazán brutálissá: a katolikus egyház és a román állam egyesült erővel igyekezett végleg elrománosítani a csángókat. A moldvai csángók történetének legelső szakasza, és a kezdeti, szerencsés évszázadok áttekintése után – a rövid „újévi különkiadás” előtt – a 18. század végénél fejeztük be a csángók történetének rövid összefoglalását. Pontosabban azzal, hogy erről a korszakról, amikor Moldvát az isztambuli görög tisztviselők, a fanarióták közül kikerülő fejedelmek irányították, a csángók vonatkozásában keveset tudunk. A 19. századból már több adatunk van a csángók történetéről, de sok jót, hasonlóan a megelőző két évszázadhoz, ez a korszak sem tartogatott számukra. A román állam megalakulásától 1920-ig 1821-ben a román vajdaságokban fölkelés robbant ki a törökök ellen, s bár a fölkelést leverték, a fanarióták korszakának mégis vége szakadt. 1821-től kezdve a Porta ismét a helyi előkelőségek közül nevezte ki a fejedelmeket, s a török függőség más vonatkozásokban is jelentősen gyengült: a török hatalom a fejedelmek kinevezésén kívül tulajdonképpen csak az adófizetésre korlátozódott. A két vajdaság, Havasalföld és Moldva egyesülésének első fázisa az volt, hogy 1831-ben mindkét fejedelemségben elfogadták az ún. Szervezeti Szabályzatot, amely később csaknem három évtizeden át közös alkotmányukként működött. 1859-ben mindkét fejedelemségben Alexandru Ioan Cuzát választották uralkodónak, ő egyesítette Havasalföldet és Moldvát Románia néven. Cuza polgári reformokat vezetett be: véghez vitte a jobbágyfelszabadítást, szekularizálta az ortodox kolostorok vagyonát, kötelezővé tette a közoktatást. Ebben az időben, 1860-ban, illetve 1864-ben alapították a jászvásári és a bukaresti egyetemet. 1878-ban a törökök végül elismerték Románia függetlenségét, 1881-ben pedig Románia királysággá alakult. Cuza reformjai próbáltak ugyan segíteni az ország gazdasági helyzetén, fejlődni kezdett az ipar és a külkereskedelem, és megszűnt a jobbágyság, de a földbirtok túlnyomó része nagybirtokosok kezén maradt. Így a parasztok kénytelenek voltak bérelni földjüket, s ez csak jogi szempontból különbözött a korábbi jobbágyrendszertől, tényleges változások sem a mezőgazdaság szerkezetében, sem az emberek életkörülményeiben nem történtek. Ezek a történeti események és gazdasági következményeik csaknem azonos mértékben érintették a csángókat és Moldva más népeit. Kulturális következményeik azonban nem. A 19. század elején Európa számos országában lezajlott nemzetté válási folyamat az „egy ország – egy nemzet” eszme jegyében többnyire a korábbinál rosszabbra fordította az országon belül élő nemzeti kisebbségek sorsát. Ez történt a csángókkal is: a 16. század két rövid periódusát kivéve, amikor Nyúzó István (1551–1552), illetve Rettenetes János (1572–1574) volt a vajda, a 19. század előttről nincs adatunk arra, hogy a moldvai állam üldözte volna a területén élő magyarokat, akkor sem, amikor korábbi (a 14–16. századig tartó) befolyásuk megszűnt. A 19. században kezdődött az a nyílt asszimilációs politika, amely napjainkra csaknem teljesen beolvasztotta a románságba a csángókat, s melynek legfőbb végrehajtója – meglehetősen sajátos módon – mindvégig a katolikus egyház volt. Erre érdemes lesz egy későbbi írásban bővebben visszatérnünk. Az asszimiláció azonban más területeken is érvényesült. A 19. század végén épült ki Romániában az elemi iskolák hálózata, ennek megszervezésekor szóba sem került, hogy a csángók anyanyelvükön tanulhassanak. Az iskolákba román, lehetőleg ortodox vallású tanítókat helyeztek, s mivel a gyerekek nem tudtak románul, a „tanulás” kínkeservesen ment. Ezért vagy nem jártak iskolába, vagy tanítójuk tanult meg magyarul – de ha ez kiderült, az ilyen tanítót állásából elhelyezték. A csángókat a homogenitásra törekvő román állam megpróbálta módszeresen „eltüntetni” azzal, hogy románként kezelte őket. Ezt az elvet követve torzították el az 1930-as népszámlálási adatokat annak érdekében, hogy a moldvai katolikusok minél nagyobb számban legyenek román nemzetiségűként kimutatva. A népességnyilvántartás szintén asszimilációs eszközzé vált: a csángó neveket vagy a román fonetikának megfelelően írták át, vagy lefordították románra, esetleg új, „román hangzású” névvel helyettesítették. 1857-ben hiába választották képviselővé a szabófalvi Rab Jánost, arra való hivatkozással, hogy nem ortodox, nem kerülhetett a nemzetgyűlésbe. A „nem ortodox keresztény” megjelölés Moldvában elsősorban a csángókra vonatkozott: ekkor a magyar és a katolikus Moldvában már jó ideje azonos jelentésű. Nagy-Románia megalakulásától Ceauşescuig Románia életében a következő legjelentősebb változás Nagy-Románia megalakulása volt. A Magyarországot sokkoló trianoni döntés, ahogyan Mikecs László fogalmazott, „a csángók sorsának nagy pillanata” lehetett volna. Egy országba került Erdély és Moldva, megszűntek a határok az egykori és a moldvai haza között, oldódhatott volna az elszigeteltség, és elképzelhető lett volna, hogy az erdélyi magyarság a csángók jogaiért is elkezd harcolni. Mindez azonban nem következett, nem következhetett be. A magyar revíziótól való egyre erősödő félelemben a román államnak éppen elég gondja volt az erdélyi magyarsággal, nem akart még Moldvában is magyarokat látni. Nemcsak őshonosnak számító lakosságot, hanem kutatókat, érdeklődőket sem: a Moldvában gyűjtő néprajzosokat sokszor titulálták revizionista kémnek. Veress Sándor 1930-ban egész Moldvára kiterjedő bukaresti engedéllyel gyűjtött népdalokat, de hivatalos papírjai ellenére folyamatosan letartóztatástól tartott. Lükő Gábor elsősorban a román népélet tanulmányozására utazott Moldvába, de 1933-as útja alkalmával revíziós propagandistának bélyegezték és kiutasították az országból. Az erdélyi, tehát román állampolgár Domokos Pál Péternek az 1930-as években álruhában kellett Moldvát járnia, a szintén erdélyi Mikecs László pedig már egyáltalán nem tudott terepre menni. Baumgartner Sándor, a jászvásári teológia tanára látta azt a csendőröknek szóló utasítást, amelynek megfelelően minden kíváncsiskodó magyart ki kell utasítani a csángó falvakból. A csángók asszimilálása továbbra is elsősorban a katolikus egyház hathatós közreműködésével zajlott, sőt, még a korábbinál is erőteljesebben és kíméletlenebbül. A második világháború után az új román államban sem vált a csángók élete könnyebbé. Mivel kevés volt a szétosztható birtok, a földreform az etnikailag vegyes területen többnyire a kisebbségi csoportok kárára zajlott: a csángók jogok földigénye többször nem teljesült. Ugyanakkor viszont Petru Groza miniszterelnöksége idején megvalósulni látszott az, amiben Mikecs László korábban reménykedett: az erdélyi magyarságot képviselő Magyar Népi Szövetség a moldvai magyarság érdekeinek képviseletét is megkísérelte fölvállalni. 1947 őszén magyar iskolákat kezdtek szervezni, az oktatás néhány hónappal később indult. A Román Kommunista Párt két okból is támogatta a MNSZ kezdeményezését: egyrészt úgy gondolták, hogy az írástudás terjesztésével a csángókat ki lehet vonni a katolikus egyház befolyása alól, másrészt úgy vélték, hogy az iskolákon keresztül hatékonyabb propagandamunkát végezhetnek. 1953-ig mintegy 40 magyar tannyelvű iskola és óvoda működött rövidebb-hosszabb ideig, körülbelül 120 pedagógussal. A moldvai pedagógushiány megszüntetése érdekében 1951–1952-ben nyolchónapos székelykeresztúri gyorstanfolyamra iskoláztak be 25 csángó fiatalt, de mire megkapták a diplomájukat, addigra jórészt megszűntek a magyar iskolák. Nagy igény nem mutatkozott rájuk: a szülők ugyanis nem szívesen íratták be gyerekeiket ezekbe az iskolákba. Az épületek sokszor alkalmatlanok voltak a tanításra, gondot jelentett fűtésük, nem volt elegendő tankönyv. Az erdélyi tanítók egy része száműzetésnek érezte Moldvába helyezését, sokan képesítetlenül kerültek oda. Egy részük nem tudott románul, és ezt a falusiak nem nézték jó szemmel; voltak, akiknek erkölcseire, magatartására panaszkodtak. Másrészt az iskolákat a Népi Szövetség kezdeményezte, ez az emberek tudatában szorosan kapcsolódott az új rendhez, az új ideológiához, ezzel együtt a kommunista ateizmushoz. A mélyen vallásos csángók nem voltak hajlandók gyerekeiket a szerintük istentagadó tanítók kezére adni. Ebben nagy szerepük volt papjaiknak, akik a magyart egyszerűen „az ördög nyelvének” kiáltották ki. Éppen ezért a szülőket rendszeresen meg kellett győzni arról, hogy nem kerülnek pokolra azért, mert gyermeküket magyar iskolába íratták. A Népi Szövetség más módon is igyekezett kapcsolatot teremteni a moldvai magyarokkal. A moldvai falvakban is sorra alakultak szervezetei, 1948-ban például jelentős segítséget nyújtott ahhoz, hogy a csángók részt vegyenek a csíksomlyói pünkösdi búcsún. Az iskolákat aztán végül mégsem az érdektelenség és ellenségesség miatt zárták be, hanem a Sztálin halála után megváltozott román kisebbségpolitika miatt. Az 1953/54-es tanév elején néhány kivétellel Moldva valamennyi magyar tannyelvű iskoláját megszüntették, és 1953-ban „feloszlatta magát” a Népi Szövetség is. Az 1950-es évek közepén átmenetileg enyhült az asszimiláció szorítása, és 1956-ban elkezdték töredékesen újraszervezni a magyar oktatást. 1959-ben azonban végérvényesen megszüntették a moldvai magyar tannyelvű oktatást. Csángósors a Kárpátok Géniusza uralkodásának idején Románia már az 1950-es évek közepén önálló, „nemzeti utat” követett a „szocializmus építésében”, s a nemzeti ideológia Ceaușescu uralomra jutásával méginkább fölerősödött. A csángók anyanyelvének sorsa ezzel még az 1930-as években tapasztaltaknál is rosszabb lett. A változatlanul erős egyházi elnyomás ugyanilyen erőteljes állami elnyomással egészült ki. Továbbra is alkalmazták a népszámlálások manipulálását: az 1948-as cenzus például Moldvában mindössze 6600 magyart mutatott ki, noha ez volt az az időszak, amikor egymás után nyitották a magyar tannyelvű iskolákat. Ugyanezt a technikát alkalmazták az 1977-es és az 1992-es népszámláláskor is. Az 1950-es évek közepét megelőzően az erdélyi kutatók széles körű etnográfiai gyűjtést folytattak Moldvában. Ezek eredményeinek publikálására azonban, néhány kivételtől eltekintve, már nem volt mód. Az 1960-as, 1970-es években a csángókról szóló napi- és hetilapcikkek elsősorban azzal foglalkoztak, hogy milyen nagy mértékben „modernizálódik” Bákó és Románvásár vidéke. Az 1980-as években már gyakorlatilag nem jelenhetett meg csángókkal kapcsolatos tudományos publikáció, viszont a román tudomány hivatalos ideológiájává vált Dumitru Mărtinaș nézete a csángók eredetéről (1985). E szerint a csángók valójában elmagyarosított románok, éppen ezért minél előbb vissza kell kapniuk „eredeti” nemzetiségüket és nyelvüket, a románt. A csángókat igyekeztek hermetikusan elzárni Erdélytől. A csíksomlyói búcsúra utazókat megverték, megfélemlítették. Volt, akit azért figyeltettek és zaklattak folyamatosan, mert Erdélyben táncház-találkozókon vett részt; egy öreg deákot (vallási vezetőt) kémkedéssel vádoltak meg, s a házkutatás után a Securitate az idős ember magyar lakodalmas verseket tartalmazó füzetét és 19. századi magyar énekeskönyvét vitte magával. Kallós Zoltánt koncepciós perben elítélték, az akkori bukaresti magyar nagykövet szerint egyértelműen politikai motivációból, különösen csángó kutatásai zavarták a hatalmat. Kallóst a nyugati emberi jogi szervezetek és a média tiltakozására végül kiengedték, de az 1980-as években tovább erősödött a magyarországi és erdélyi kutatók, látogatók addig is gyakorolt zaklatása, akár bántalmazása. A romániai fordulatot megelőző évekre Moldva lényegében bezárult a magyarok előtt. Politikai képviseletről, anyanyelvi oktatásról ilyen körülmények között szó sem lehetett. 1945 és 1989 között mindössze egyszer, 1973-ban jutott el a hivatalos magyar diplomácia Bákó néhány falvába. A bukaresti magyar nagykövetség három munkatársának beszámolója nyomán a nagykövet ugyan ijesztőnek ítélte az asszimiláció erőszakosságát, mégis úgy vélte, hogy a csángókkal kapcsolatban semmiféle kérdést nem kívánatos hivatalosan fölvetni a román államnak. A magyarországi és az erdélyi ellenzéki csoportok tettek néhány kísérletet arra, hogy fölhívják a pápa és a világ figyelmét a csángók jogfosztottságára, de próbálkozásaik nem keltettek visszhangot. A csángókat tehát még azok a kisebbségi jogok sem illették meg soha, amelyeket a szocialista Románia többi kisebbsége úgy-ahogy megkapott. Szakirodalom Mărtinaş, Dumitru: Originea ceangăilor din Moldova. 1985. Mikecs László: Csángók. 1989 Szász Zoltán. A románok története. 1991. Vincze Gábor: Asszimiláció vagy kivándorlás? 2004. Sándor Klára nyest.hu Erdély.ma 2015. március 26.Peti András: "Nem jelöltetem magam az előválasztáson"Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke tegnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy elkezdik az előválasztások megszervezését a megyeszékhelyen, a polgármesterjelölt kiválasztása céljából, de ő nem jelölteti magát. Azok, akik szavazóként részt vennének a megmérettetésen, holnaptól kezdődően regisztrálhatnak május 17-ig, a jelöltek április 15-ig adhatják le dossziéjukat. A sajtótájékoztatón részt vett Karácsony Erdei Etel közgyűlési képviselő is, aki kijelentette: átlátható, korrekt előválasztásokat szeretnének szervezni, minél nagyobb részvétellel, és fontosnak tartják a felelősségvállalást mind a jelöltek, mind a választók részéről. Peti András elmondta, a Maros megyei Területi Képviselők Tanácsa határozata értelmében megyeszinten általános összmagyar előválasztásokat szerveznek azokon a településeken, ahol a magyar lakosság számaránya jelentős, és eséllyel küzdhetnek a polgármesteri tisztségért, valamint a tanácsi többségért. "Ilyen Marosvásárhely is, ahol péntektől indítjuk el az előválasztási eljárást, amely két hónapig tart." "Teljesen átlátható módon szeretnénk megszervezni, és minél nagyobb arányú részvételre számítunk" – jelentette ki Karácsony Erdei Etel. Azok szavazhatnak az előválasztáson, akik betöltötték 18. életévüket, állandó marosvásárhelyi lakcímmel vagy legkevesebb 6 hónapja ideiglenes marosvásárhelyi lakcímmel rendelkeznek, de előzetes regisztrációra van szükség – tette hozzá az alpolgármester. Míg a szavazók holnaptól kezdődően május 17-ig regisztrálhatnak személyesen, a marosvásárhelyi RMDSZ székhelyén vagy elektronikusan (a honlap előkészítés alatt van), a jelölteknek csupán mintegy 3 hét áll rendelkezésükre benyújtani a jelölési dossziéjukat, amelynek – a szabályzatnak megfelelően –, tartalmaznia kell az 1800 támogatói aláírást, az önéletrajzot, nyilatkozatot arról, hogy nem működtek együtt a szekuritátéval, saját felelősségre tett nyilatkozatot arról, hogy amennyiben az előválasztási megmérettetésen alulmaradnak, nem indulnak a 2016-os helyhatósági választásokon az RMDSZ ellen, a város fejlesztését célzó tervet, stratégiát, és természetesen el kell fogadják az RMDSZ alapszabályzatát és politikai programját. A jelölési iratcsomót április 15-ig le kell tenni, az előválasztás időpontjáról, illetve arról, hogy mozgóurnás vagy állóurnás szavazás legyen, csak május 17-e után határoznak – mondta Peti András. A Népújság kérdésére, hogy a tanácsosi tisztségekre való jelölés céljából mikor szerveznek előválasztást, nem volna-e jó egyidejűleg megtartani mindkét előválasztást, az alpolgármester kijelentette: "egyelőre csak a polgármesteri jelöltségről van szó, a tanácsosi tisztségekről nem beszélünk, várhatóan jövőben kerül erre sor". Hangsúlyozta, a TKT-n a többség úgy ítélte meg, hogy nem tenne jót a munka hatékonyságának, a teljesítménynek, ha a tanácsosjelöltek kiválasztására is most szerveznének előválasztást, mivel "bosszúra lehet számítani azon személyek részéről, akik jelenleg tanácsosok, és egy évvel a választások előtt tudomást szereznének arról, hogy nem kívánja őket az RMDSZ a továbbiakban támogatni". Arra a kérdésünkre, hogy indul-e az előválasztáson polgármester-jelöltként, közölte: "az utóbbi időben sok egyeztetésen vettem részt mind a kollégákkal, ügyvezető elnökséggel, frakciótagokkal, az RMDSZ vezetésével, de természetesen a családdal, rokonokkal, barátokkal, szomszédokkal is, és azt a döntést hoztam, hogy nem méretkezem meg az előválasztásokon". Peti András nem volt hajlandó részletezni döntésének okait, arról sem nyilatkozott, hogy esetleg parlamenti tisztségre pályázna, vagy – az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnökeként – élne-e a jogával, hogy az önkormányzati választásokon első helyen szerepeljen a tanácsosi listán. "Jelenleg kizárólag alpolgármesteri tevékenységemre összpontosítok" – jelentette ki. Megoldatlan még a kétnyelvű utcanévtáblák és a Sütő András- szobor ügye Peti András tavalyi tevékenységéről tartott beszámolója során egyrészt a polgármester által leosztott feladatkörökre tért ki, illetve a magyar közösség szempontjából fontos problémákra is utalt. Hangsúlyozta, a közszállítás korszerűsítése a nagyvárosi övezet szintjén kell történjen, egy mobilitási tanulmány elkészítése elengedhetetlen lenne, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a mintegy 2 éve készülő közlekedési tanulmányt a szakemberek áprilisban végre befejezik. Fontosnak nevezte az alternatív közlekedési lehetőségek megteremtését, és azt is, hogy az idei költségvetésben mintegy 3 millió lejt különítettek el a gépjárműpark felújítására. Elmondta, arról is dönteni kell, hogy e tevékenységet az önkormányzat vállalja fel vagy kiszervezi. A "forró témát" jelentő zöldövezetek esetében sikerként könyvelte el, hogy a fakivágási bizottságba sikerült bevinni két civil szervezet képviselőjét, mint ahogy azt is, hogy utcafelújításra sikerült aláírni a finanszírozási szerződést, és elkezdődött a Cuza Voda – Ballada – A. Filimon (volt Iskola) utcák korszerűsítése, a közlekedési csomópontok kialakítása. Az oktatás terén sikerült létrehozni római katolikus főgimnáziumot, megkötni a hosszú távú bérleti szerződést az egyház és az önkormányzat között, felújítani a Bolyai líceum sportpályáját, sikerrel pályázni a Papiu valamint a Művészeti Líceum felújítására. Több, magyar vonatkozású emlékművet, szobrot sikerült rendbe tenni, a vár rehabilitációs munkálatai pedig remélhetőleg a városnapokra befejeződnek. A hőszigetelési program keretében hamarosan több mint 50 tömbház felújításához fognak hozzá, korszerűsítették a napipiacokat, több száz parkolóhelyet alakítottak ki a lakónegyedekben. Peti András újságírói kérdésre válaszolva elmondta, elszomorítja, hogy továbbra sincs komoly előrelépés a kétnyelvű utcanévtáblák és a Sütő András-szobor ügyében. "Előbbi esetében elkezdődött egy folyamat, legalább a történelmi neveket sikerült visszaállítani, de 468 utcához képest 14-ben történt meg, hogy kikerültek a magyar utcanévtáblák. Elszomorít, hogy a polgármester úr továbbra is azt nyilatkozza, hogy nincs törvényes keret erre, noha még a Diszkrimináció Elleni Tanács is megállapította a diszkrimináció tényét. A Sütő-szoborral kapcsolatban úgy vélem, évekkel ezelőtt helytelen döntés született, amikor az író szülőházához közeli Marasti (Vörösmarty) teret határozták meg helyszínnek a szobor elhelyezésére, szerintem sokkal indokoltabb a városközpontban, a Színház téren. Lassan haladnak a dolgok, mindig valami akadályba ütközünk. Remélem, hogy elkezdték a tervezést, ami megállapítja a szobor helyét a Színház téren, és ezt követően lehet alkotói pályázatot kiírni" – tette hozzá az alpolgármester. Antalfi Imola Népújság (Marosvásárhely) 2015. április 22.Bretfelean: Nem a kétnyelvű utcanévtáblákkal, a törvényességgel van problémám!A helyi rendőrség volt az első, amely két nyelven függesztette ki az intézmény nevét. Egyetért azzal, hogy jogosak a étnyelvű utcanévtáblák, de csak törvényes keretek között – jelentette ki a tegnapi sajtótájékoztatón BretfeleanValentin, a helyi rendőrség igazgatója arra az újságírói felvetésre, hogy nevetséges 25 évvel a rendszerváltás után a kétnyelvű feliratokkal hadakozni. A helyi rendőrség vezetője azért tartott sajtótájékoztatót, mert szerinte a sajtó, főleg a magyar sajtó félretájékoztatja a vásárhelyieket a (nem megfelelő) kétnyelvű utcanévtáblák ügyében, sőt még az alpolgármester ebben az ügyben tett nyilatkozatát is megpróbálták elferdíteni. Azt mondta, nem a kétnyelvű feliratokkal van problémája, hanem azzal, hogy nem a törvényes előírásoknak megfelelően kerültek az épületekre. Mert közterületeken csak olyan utca-névtáblákat lehet kifüggeszteni, amelyeket a helyi önkormányzat készíttetett, a CEMO nem a helyhatóság, nincs joga utcanévtáblákat kihelyezni. Elmondta, hogy a polgármesteri hivatal a tavaly év végén elkezdte a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztését, már négy helyre ki is tették – Cuza Voda, Dózsa György, Kinizsi Pál és Corvin Mátyás –, de saját kezdeményezésre egyetlen természetes vagy jogi személy sem teheti meg, a törvényes előírások, illetve a helyi tanács határozatainak betartását mellőzve. Claudiu Maior alpolgármester nyilatkozatára, hogy senkit sem fognak megbüntetni, kijelentette: a helyi rendőrség nem büntetni akar, ezt bizonyítja, hogy nem büntették meg – bár megtehették volna – azokat, akiknek a házára kitették a kétnyelvű utcanévtáblát, hanem felszólították: 48 órán belül vegyék le. Ennél megértőbbek nem is lehettek volna, tette hozzá. Anakronikus helyzetnek nevezte, hogy olyan esettel is találkoztak, amikor egy olyan épületben, ahol több tulajdonos él, csupán egyetlen lakótól kértek engedélyt az utcanévtábla kihelyezésére. Állítása szerint a szabálytalan utcanévtáblákat kihelyező személyek a polgármesteri hivatal alkalmazottainak adták ki magukat, ami bűncselekménynek számít. Ezeket tisztázandó tartott sajtótájékoztatót. Provokációnak nevezte a március 20-i esetet, hogy egyesek éppen akkor tették ki a kétnyelvű utcanévtáblákat, amikor a Bernády Házban a volt államfő, Emil Constantinescu jelenlétében emlékeztek Marosvásárhely fekete márciusára, a Kultúrpalotában pedig éppen a megbékélésről tartottak szimpóziumot. Végül kijelentette: bár a sajtó egy része és bizonyos közszereplők is megpróbálnak nyomást gyakorolni rá, hogy nem tartja be a törvényeket, nem hagyja magát megfélemlíteni. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2015. május 12.Bukaresti magyarság: szórvány a négyzetenÁllandó tanerő- és létszámhiánnyal viaskodunk, az anyagi nehézségeinkről nem is beszélve: minden támogatásért keményen meg kell harcolni. Ennek ellenére optimisták vagyunk – sorolja Bencze Mihály igazgató, amikor a bukaresti Ady Endre Elméleti Gimnázium legégetőbb gondjairól faggatjuk. A derűlátás mondhatni kétszeresen is elengedhetetlen a román fővárosban zajló magyar oktatás szereplői, alakítói számára. Egyrészt az anyanyelven történő nevelést itt több alkalommal a szó szoros értelmében a romjaiból kellett újjáépíteni, másrészt a múlt egyféleképpen kötelez is: ebben az évben kereken kétszáz éves a bukaresti magyar oktatás. Az évforduló pedig méltó alkalom az ünneplésre, az elmúlt héten lezajlott 13. Bukaresti Magyar Napok rendezvénysorozatot éppen ezért szentelték a jubileumnak. A középiskola vendégváró osztálytermeit véndiákok és egykori pedagógusok töltötték meg a hétvégén, akiknek a tanintézet jelenlegi tanulói kedveskedtek ünnepi műsorral, vasárnap pedig majálissal. Felavatták ugyanakkor az iskola új zászlóját és – egy koronából ágaskodó unikornist, valamint a napot és a holdat ábrázoló – címerét, Szekeres Attila sepsiszentgyörgyi heraldikus alkotását. De a hét minden napjára jutott történelmi, színházi előadás, táncház. Különösen emlékezetes marad a marosvásárhelyi színinövendékek vendégjátéka, Bródy Sándor A tanítónő című darabját ugyanis az Erzsébet Színháznak otthont adó, egykor az Osztrák–Magyar Monarchia tulajdonában álló Duna-palotában vitték színpadra. Annak az épületnek a háromszáz férőhelyes dísztermét, amelyben annak idején komoly diplomáciai, gazdasági és szellemi tevékenység folyt, és amelyben mintegy száz éve nemigen hangzott el magyar szó, most színültig megtöltötték a bukaresti magyarok. Oktatásszervezés a szórványban Az első írásos említése 556. évfordulóját idén ünneplő fővárosban már évszázadokkal ezelőtt jelentős volt a magyarok jelenléte, amely egészen a 15. századig visszavezethető. Barcasági csángók az 1500-as években evangélikus fatemplomot építettek az utazók, szekeresek számára stabil állomásnak számító Bukarestben, ahová a II. Rákóczi Ferenc-féle szabadságharc leverése mozgósított népesebb tömegeket. Mivel a magyarok ekkor már többnyire családostul érkeztek, a kor kutatói szerint tetten érhető volt a gyerekekkel való foglalkozás, többek között a katolikus Barátok templomában. Tehát kisebb próbálkozások különböző formában már korábban léteztek a magyar oktatás megszervezésére, a gyerekek foglalkoztatására, bár ez még átmeneti időszakot képviselt, és nem nevezhető iskolának. Az igazi áttörés a 19. század elején történt. Fontos tudni, hogy ekkor rendezték – a várost megszálló oroszok – Bukarestben az első, a lakosok nemzetiségi összetételére is kiterjedő népszámlálást. A cenzus kimutatta, hogy a havasalföldi román fejedelemség hetvenezer lelkes központjában 1226 „osztrák" élt, amelynek túlnyomó többsége magyar volt, a magyar közösség létszáma azonban elérhette a háromezret is. A Szőkefalváról érkezett Sükei Imre református lelkész hamar felismerte, hogy a magyarok elveszítik önazonosság-tudatukat, ha nem biztosít a közösség számára saját egyházat és iskolát. Sükei 1815. május 14-én megalapította a bukaresti református egyházat és a magyar oktatást, a gyerekeket pedig saját lakásán kezdte tanítani írni-olvasni. A több nyelvet is beszélő lelkész gyakorlatilag végigkoldulta a fél világot (fogadta többek között a brit uralkodó és a német császár is), négy év múlva pedig a gyűjtésből és közadakozásból telket vásárolt, amelyen felépítette az első bukaresti református templomot, mellé pedig az „iskolaházat". Mivel Erdély és Magyarország nem szerezte vissza függetlenségét, folyamatosan gyarapodott a magyarság, elsősorban a megélhetést keresők révén, akik a Partiumból, Közép-Erdélyből és a Székelyföldről is érkeztek. Az 1838-as lakosság-összeírásban konkrét utalás történik a magyar lakosok foglalkozására: ács, kőműves, asztalos, szűcs, csizmadia, cipész, borbély, pék, gombkötő. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után már mintegy nyolcezerre rúgott a magyar népesség Bukarestben, így magától értetődő volt az oktatás bővítése is. Jól jellemzi a magyarok iránti tiszteletet és megbecsülést, hogy a bukaresti románság igyekezett kimutatni rokonszenvét és együttérzését a magyar menekültek iránt, akiknek támogatására jótékonysági előadást rendeztek. Sükeihez hasonló formátumú iskolaépítőként, oktatás- és közösségszervezőként Koós Ferenc református lelkész 1856-ban új, tágasabb iskolát építtetett, felekezeti különbség nélkül tömörítette a református egyház és iskola köré a magyarságot. Társaskört, könyvtárat alapított, a szegényebb tanulók támogatására alapítványt létesített. Koós kezdeményezésére 1862-ben Alexandru Ioan Cuzának, az egyesült román fejedelemségek uralkodójának felesége helyezte el az új református kőtemplom alapkövét, 1875-ben újabb két tantermes, emeletes iskola épült, amelyben tanítói lakás is helyet kapott. Kegyelmi időszakok és leépítés A századfordulóra kiteljesedik és valósággal virágzik a magyar iskolarendszer, amely ekkor már több mint ezer diák oktatását látja el az inasiskolától kezdve az elméleti szintig. Az 1900-as évek elején hivatalos adatok alapján huszonötezer, történészek szerint 35 ezer lelket számlált a bukaresti magyar közösség. A hivatalos feljegyzések az 1910–1911-es tanévet tekintik a magyar nyelvű oktatás csúcspontjának, amikor a római katolikus iskolákban 1141, a református iskolákban pedig 468 magyar tanuló részesült anyanyelvű oktatásban. „A történelem fintora, hogy amíg Erdély nem volt Románia része, zökkenőmentesen működhetett itt a magyar oktatás, amely azonban az első világháború és Trianon után folyamatos támadásnak és rombolásnak volt kitéve" – illusztrálja a visszás helyzetet Bencze Mihály igazgató, aki úgy tudja, az újabb „hőskorban", a két világháború között négyezerre gyarapodott az iskolahálózat diáklétszáma. 1944 áprilisában a brit légierő lebombázta az akkori iskolaépület nagy részét, az óvóhelyen életben maradt Takács Pál iskolaigazgató emberfeletti erőfeszítéseinek köszönhetően – egymaga vette nyakába a várost, hogy összegyűjtse a magyar gyerekeket – ősszel 22 tanulóval nyitották meg a hétosztályos iskolát. A kommunista hatalom csúcsvezetőségével kialakított kapcsolata révén a direktornak sikerült új iskolaépületre is szert tennie, mégpedig úgy, hogy Petru Groza miniszterelnök felszólította: üljön kocsiba, és keressen új ingatlant a lebombázott helyett. Takács a főváros központjában, a Ferdinánd sugárút 89. szám alatt működő egykori börze épületét választotta, a mai napig itt működik a magyar középiskola. A bukaresti magyar oktatás számára a múlt század ötvenes-hatvanas-hetvenes évei egyfajta kegyelmi időszakot jelentettek. Ekkor tanult a gimnáziumi rangra emelt tanintézetben többek között a hétfalusi csángó származású Kosztanov Mihály, a magyar és az amerikai tudományos akadémia későbbi tagja, illetve 1956–1959 között Keleti György szocialista politikus, későbbi magyar honvédelmi miniszter. Adorjáni Dezső számára bevallottan óriási meglepetés volt, amikor a nagy, „üzemszerű", vegyes oktatású brassói iskolából 1976-ban átkerült az önálló magyar tanintézetként működő bukarestibe. „A meghitt, kicsi, csinos épület otthonos hangulatot árasztott, akár egy családi ház. Az iskolát a sajátunknak éreztük, a tanár-diák viszony baráti, meghitt, intim volt, radikálisan más, mint a nagy erdélyi iskolákban. Végül, de nem utolsósorban a tanítás minden más véleménnyel ellentétben teljesen megfelelt az erdélyi iskolák színvonalának" – magyarázta lapunknak a bukaresti véndiák. A Romániai Evangélikus–Lutheránus Egyház élére 2004-ben megválasztott püspöktől megtudtuk, tantárgyversenyeken vagy a Nicolae Ceauşescu diktátor által életre hívott Megéneklünk, Románia tömegmozgalom rendezvényein sokan csodabogaraknak nézték a népviseletbe öltözött, magyar táncokat bemutató fiatalokat, de annak idején nem tapasztaltak semmiféle negatív diszkriminációt. Ma is szívesen emlékszik vissza az egyházi vezető a Tulipánt Ilona igazgatónő által meghonosított, akkoriban teljesen újszerű szombati iskolai bulikra. „Az akkori bukaresti magyar életet úgy kell elképzelni, mint egy faluban. Szinte mindenki ismert mindenkit, és ha az utcán magyar szót hallottak, az emberek köszöntek és szóba elegyedtek egymással" – idézi fel az évtizedekkel ezelőtti szórványlétet Adorjáni Dezső. Az akár idillinek is nevezhető állapotnak 1985-ben vetett véget Ceauşescu nacionál-kommunista, kisebbségellenes diktatúrája, amely Erdély valamennyi magyar oktatási intézményéhez hasonlóan a bukarestit is vegyessé tette, sőt a fővárosban teljesen felszámolta a magyar nyelvű oktatást. Amelynek fennállása során az 1989-es rendszerváltás ismét új, ám egyáltalán nem könnyű kezdetet jelentett. Bár a szülők kiharcolták, hogy az iskola újra önálló magyar tanintézet legyen, a román diákok megtagadták az átköltözést. A soviniszta politikusok által feltüzelt fiatalok bezárkóztak az épületbe, törtek-zúztak, felgyújtották az iskola archívumát (tönkretették azt a zongorát is, amelyen Liszt Ferenc gyakorolt, amikor Bukarestben koncertezett), és kőzáport zúdítottak a magyar diákokra és pedagógusokra. Utóbbiak két hétig a református Calvineum-templomba menekültek, a magyar tanulókra állandóan felnőttek vigyáztak. Az áldatlan állapotnak 1991 őszén vetett véget az oktatási minisztérium, átköltöztetve a román osztályokat, az iskola pedig felvette Ady Endre nevét. Rejtőzködő magyarok Amikor Bencze Mihályt a jelenlegi diáklétszámról kérdezzük, az igazgató nem rejti véka alá, hogy a fővárosi magyarság sajátos összetétele folytán nem tud pontos adattal szolgálni. A tősgyökereseken kívül ugyanis nagyon sokan élnek ideiglenes jelleggel Bukarestben – például az RMDSZ politikusai –, akik munkaviszonyuktól függően néhány év elteltével visszatérnek Erdélybe. Emiatt az óvodától a 12. osztályig képzést nyújtó Ady-középiskola tanulóinak száma 273 és 300 között mozog, a diákok 40-50 százaléka pedig vegyes házasságból származik. A 2011-es népszámlálás szerint a magyarok lélekszáma mintegy 3300-ra tehető ugyan az 1,8 milliós városban, a valóságban azonban meghaladja a hatezret. „Nagy részük rejtőzködő magyar, nem vállalja az identitását, a gyerekét román iskolába járatja. Őket igazi művészet visszacsalogatni hozzánk, meggyőzni őket, hogy a magyar iskolából ugyanolyan eséllyel tudnak továbblépni, mint a románból. Sajnos a magyarság egy részével jól megetették az idők folyamán azt a hamis tézist, miszerint jobban érvényesül a gyerek, ha az állam nyelvén tanul" – méltatlankodik a bukaresti iskolát másfél éve irányító, korábban a brassói és a hétfalusi önálló magyar iskola alapításában érdemeket és tapasztalatokat szerzett, matematikusként és a csángó történelem, művészet kutatójaként ismert direktor. Bencze Mihály elmondja, a következő tanévtől négy óvónőre és két tanítónőre lesz szüksége, akiket Erdélyből kell a fővárosba csalogatnia, ehhez azonban szolgálati lakást kell biztosítania számukra. Két pedagógusnak az RMDSZ biztosít albérletet, hosszú távon viszont csakis az öt évvel ezelőtt megkezdett, ám azóta torzóban maradt kollégium felépítése jelenthet megoldást. A bentlakás története amúgy hűen tükrözi az újkori román-magyar államközi viszonyokat. Noha az egy évtizeddel ezelőtt nagy lendülettel megrendezett közös kormányülések idején megállapodás született arról, hogy a magyar állam Battonyán új román iskolát, a román pedig a bukaresti magyar tanintézetnek kollégiumot épít, utóbbiból csak a betonfalak készültek el, a papíron kiutalt finanszírozásból pedig „eltűnt" egymillió euró. (Közben a magyar állam 733 ezer eurós hozzájárulásával felhúzott modern iskola- és óvodaépületet 2008 óta használja a battonyai románság). Pedig a kollégiumra nagy szüksége lenne a matematika–informatika profilú, idén a természettudományokra áttért Adynak, hiszen lehetővé tenné a vidéki tanulók beiskolázását is, megkönnyítve az egyetemi továbbtanulásra való felkészülést. Amúgy a bukaresti magyar középiskola végzőseinek nyolcvan százaléka sikerrel érettségizik, viszont a továbbtanulók csupán egyharmada folytatja tanulmányait magyar egyetemen. „Bár a szülők helyett nem dönthetek, igyekszem változtatni a mentalitáson, hiszen az iskola csak akkor fejlődik, ha minden gyereket foglalkoztatunk. Tanintézetünk mára a magyar egyházak, a bukaresti magyar intézmények közös találkozási pontjává vált. Eme küldetését hangsúlyosan vállalnia kell abban a közegben, amely szórványnak számít a négyzeten" – vallja Bencze Mihály, a bukaresti Ady Endre Elméleti Gimnázium igazgatója. Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár) 2015. június 25.Szórvány a négyzetenBár a bukaresti Ady Endre Elméleti Gimnázium magán hordozza a magyar szórványiskolák szinte valamennyi jellemzőjét, mégis családias hangulatot, minőségi nevelést biztosít a közel háromszáz diák számára. A bukaresti magyar nyelvű oktatás idén fennállása 200. évfordulóját ünnepli. Állandó tanerő- és létszámhiánnyal viaskodnak, az anyagi nehézségekről nem is beszélve: minden támogatásért keményen meg kell harcolniuk. „Ennek ellenére optimisták vagyunk” – szögezi le Bencze Mihály, az Ady Endre Gimnázium igazgatója. Idén kereken 200 éves a bukaresti magyar oktatás, az évforduló pedig méltó alkalom az ünneplésre. Így a május elején rendezett 3. Bukaresti Magyar Napok rendezvénysorozatot a jubileumnak szentelték. A középiskola vendégváró osztálytermeit véndiákok és egykori pedagógusok töltötték meg azon a hétvégén, felavatták az iskola új zászlóját és címerét – amely egy koronából ágaskodó unikornist, valamint a napot és a holdat ábrázolja –, Szekeres Attila sepsiszentgyörgyi heraldikus alkotását. A marosvásárhelyi színinövendékek vendégjátékát, Bródy Sándor A tanítónő című darabját az Erzsébet Színháznak otthont adó, egykor az Osztrák–Magyar Monarchia tulajdonában álló Duna-palotában vitték színpadra. Az épület – ahol annak idején jelentős diplomáciai, gazdasági és szellemi tevékenység zajlott, és amelyben mintegy száz éve nemigen hangzott el magyar szó – 300 férőhelyes dísztermét színültig megtöltötték a bukaresti magyarok. Az oktatásszervezés hőskora A magyar jelenlét már évszázadokkal ezelőtt jelentős volt az első írásos említése 556. évfordulóját idén ünneplő román fővárosban. Barcasági csángók az 1500-as években evangélikus fatemplomot építettek az utazók, szekeresek számára stabil állomásnak számító Bukarestben, ahová a II. Rákóczi Ferenc-féle szabadságharc leverése „terelt” jelentős tömegeket. Mivel a magyarok ekkor már többnyire családostul érkeztek, a kor kutatói szerint bizonyítható volt a gyerekekkel való foglalkozás, többek között a katolikus Barátok templomában. Ezek a kisebb próbálkozások a magyar oktatás megszervezésére, a gyerekek foglalkoztatására azonban még aligha nevezhetők iskolának. Az igazi áttörés a 19. század elejére tehető. A várost megszálló oroszok ekkor rendezték Bukarestben az első, a lakosok nemzetiségi összetételére is kiterjedő népszámlálást. A cenzus kimutatta, hogy a havasalföldi román fejedelemség 70 ezer lelkes központjában 1226 „osztrák” élt – túlnyomó többségük magyar –, de a magyar közösség létszáma elérhette a háromezret is. A Szőkefalváról érkezett Sükei Imre református lelkész hamar felismerte, hogy a magyarok elveszítik önazonosság-tudatukat, ha nem biztosít a közösség számára saját egyházat és iskolát. Sükei 1815. május 14-én megalapította a bukaresti református egyházat és a magyar oktatást, a gyerekeket saját lakásán kezdte tanítani, írni-olvasni. A több nyelvet is beszélő lelkész végigkoldulta a fél világot – fogadta többek között a brit uralkodó és a német császár is –, négy év múlva pedig a gyűjtésből és közadakozásból telket vásárolt, amelyen felépítette az első bukaresti református templomot, mellé pedig az „iskolaházat”. Mivel Erdély és Magyarország nem szerezte vissza függetlenségét, Bukarestben folyamatosan gyarapodott a magyarság, elsősorban a megélhetést keresők révén, akik a Partiumból, Közép-Erdélyből és a Székelyföldről is érkeztek. Az 1838-as lakosság-összeírásban konkrét utalás szerepel a magyar lakosok foglalkozására is: ács, kőműves, asztalos, szűcs, csizmadia, cipész, borbély, pék, gombkötő. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után már mintegy nyolcezerre rúgott a magyar népesség Bukarestben, így magától értetődő volt az oktatás bővítése is. Jól jellemzi a magyarok iránti tiszteletet és megbecsülést, ahogy a bukaresti románság igyekezett kimutatni rokonszenvét és együttérzését a magyar menekültek iránt: támogatásukra jótékonysági előadást rendeztek. Sükeihez hasonló formátumú iskolaépítő, oktatás- és közösségszervező Koós Ferenc református lelkész is, aki 1856-ban új, tágasabb iskolát építtetett, felekezeti különbség nélkül tömörítette a református egyház és iskola köré a magyarságot. Társaskört, könyvtárat alapított, a szegényebb tanulók támogatására alapítványt létesített. Koós kezdeményezésére 1862-ben Alexandru Ioan Cuza, az egyesült román fejedelemségek uralkodójának felesége helyezte el az új református kőtemplom alapkövét, 1875-ben pedig újabb két tantermes emeletes iskola épült, benne a tanítói lakással. Kegyelmi időszakok és leépítés A századfordulóra kiteljesedett és valósággal virágzott a magyar iskolarendszer, amely ekkor már több mint ezer diák oktatását látta el az inasiskolától az elméleti szintig. Az 1900-as évek elején hivatalos adatok alapján 25 ezer, történészek szerint 35 ezer lelket számlált a bukaresti magyar közösség. A hivatalos feljegyzések az 1910–1911-es tanévet tekintik a magyar nyelvű oktatás csúcspontjának, amikor a római katolikus iskolákban 1141, a református iskolákban pedig 468 magyar tanuló részesült anyanyelvű oktatásban. „A történelem fintora, hogy míg Erdély nem volt Románia része, zökkenőmentesen működhetett itt a magyar oktatás, amely aztán Trianon után folyamatos támadásnak és rombolásnak volt kitéve” – illusztrálja a helyzetet Bencze Mihály. Az újabb „hőskorban”, a két világháború között azonban így is négyezerre gyarapodott az iskolahálózat diáklétszáma. 1944 áprilisában a brit légierő lebombázta az akkori iskolaépület nagy részét, de az óvóhelyen életben maradt Takács Pál iskolaigazgató emberfeletti erőfeszítéseinek köszönhetően – egymaga vette nyakába a várost, hogy összegyűjtse a magyar gyerekeket – ősszel 22 tanulóval megnyitották a hétosztályos iskolát. A kommunista hatalom vezetőivel kialakított kapcsolata révén a direktornak sikerült új iskolaépületre is szert tennie, mégpedig úgy, hogy Petru Groza miniszterelnök felszólította: keressen új ingatlant a lebombázott helyett. Takács a városközpontban, a Ferdinánd sugárút 89. szám alatt működő egykori börze épületét választotta, a mai napig itt működik a magyar középiskola (képünkön). A múlt század ’50–’70-es évei egyfajta kegyelmi időszakot jelentettek bukaresti magyar oktatás számára. Ekkor tanult ott többek között a hétfalusi csángó származású Kosztanov Mihály, a magyar és az amerikai tudományos akadémia későbbi tagja, illetve 1956–1959 között Keleti György szocialista politikus, későbbi magyar honvédelmi miniszter. A családi ház Adorjáni Dezső evangélikus püspök számára bevallottan óriási meglepetés volt, amikor a nagy, „üzemszerű”, vegyes oktatású brassói iskolából 1976-ban átkerült az önálló magyar tanintézetként működő bukarestibe. „A meghitt, kicsi, csinos épület otthonos hangulatot árasztott, akár egy családi ház. Az iskolát a sajátunknak éreztük, a tanár-diák viszony baráti, intim volt, radikálisan különbözött a nagy erdélyi iskolákban tapasztaltaktól. A tanítás pedig minden más véleménnyel ellentétben teljesen megfelelt az erdélyi iskolák színvonalának” – mesélte a bukaresti véndiák. A tantárgyversenyeken vagy a Nicolae Ceauşescu diktátor által életre hívott Megéneklünk, Románia elnevezésű tömegmozgalom rendezvényein sokan csodabogaraknak nézték a népviseletbe öltözött, magyar táncokat bemutató fiatalokat, de annak idején nem tapasztaltak semmiféle negatív diszkriminációt. A püspök ma is szívesen emlékszik vissza a Tulipánt Ilona igazgatónő által meghonosított, akkoriban teljesen újszerű szombati iskolai bulikra. „A korabeli bukaresti magyar életet úgy kell elképzelni, mint egy falu életét. Szinte mindenki ismert mindenkit, s ha az utcán magyar szót hallottak, az emberek köszöntek egymásnak, szóba elegyedtek egymással” – idézte fel az évtizedekkel ezelőtti szórványlétet Adorjáni Dezső. Az akár idillinek is nevezhető állapotnak 1985-ben vetett véget Ceauşescu nacionálkommunista, kisebbségellenes diktatúrája, amely Erdély valamennyi magyar oktatási intézményéhez hasonlóan a bukarestit is vegyessé tette, sőt a fővárosban teljesen felszámolta a magyar nyelvű oktatást. Az 1989-es rendszerváltás új, ám egyáltalán nem könnyű kezdetet jelentett. Bár a szülők kiharcolták, hogy az iskola újra önálló magyar tanintézet legyen, a román diákok megtagadták az átköltözést. A soviniszta politikusok által feltüzelt fiatalok bezárkóztak az épületbe, törtek-zúztak, felgyújtották az iskola archívumát – tönkretették azt a zongorát is, amelyen Liszt Ferenc gyakorolt, amikor Bukarestben koncertezett –, kőzáport zúdítottak a magyar diákokra és pedagógusokra. Utóbbiak két hétig a református Calvineum-templomba menekültek, a magyar tanulókra állandóan felnőttek vigyáztak. Az áldatlan állapotnak 1991 őszén vetett véget az oktatási minisztérium, átköltöztetve a román osztályokat, az iskola pedig felvette Ady Endre nevét. „Rejtőzködő” magyarok Amikor a jelenlegi diáklétszámról kérdezzük, Bencze Mihály igazgató nem rejti véka alá, hogy a fővárosi magyarság sajátos összetétele miatt nem tud pontos adattal szolgálni. A tősgyökereseken kívül ugyanis nagyon sokan élnek ideiglenes jelleggel Bukarestben – például az RMDSZ politikusai –, akik mandátumuktól, munkaviszonyuktól függően néhány év elteltével visszatérnek Erdélybe. Emiatt az óvodától a 12. osztályig képzést nyújtó Ady-középiskola tanulóinak száma 273 és 300 között mozog, a diákok 40–50 százaléka pedig vegyes házasságból származik. A 2011-es népszámlálás szerint a magyarok lélekszáma mintegy 3300-ra tehető ugyan az 1,8 milliós Bukarestben, a valóságban azonban meghaladja a hatezret. „Nagy részük rejtőzködő magyar, nem vállalja az identitását, a gyerekét román iskolába járatja. Őket művészet visszacsalogatni hozzánk, meggyőzni őket, hogy a magyar iskolából ugyanolyan eséllyel tudnak továbblépni, mint a románból. Sajnos a magyarság egy részével jól megetették az idők folyamán azt a hamis tézist, miszerint jobban érvényesül a gyerek, ha az állam nyelvén tanul” – méltatlankodik a bukaresti iskolát másfél éve irányító, korábban a brassói és a hétfalusi önálló magyar iskola alapításában érdemeket és tapasztalatokat szerzett, matematikusként és a csángó történelem, művészet kutatójaként ismert direktor. A következő tanévtől négy óvónőre és két tanítónőre lesz szüksége az intézménynek. Őket Erdélyből kell a fővárosba csalogatnia, ehhez azonban szolgálati lakást kell biztosítania számukra. Két pedagógusnak az RMDSZ biztosít albérletet, hosszú távon viszont csakis az öt évvel ezelőtt megkezdett, de torzóban maradt kollégium felépítése jelenthet megoldást. A bentlakás története amúgy hűen tükrözi a román–magyar államközi viszonyokat. Az egy évtizeddel ezelőtt kezdeményezett közös kormányülések idején megállapodás született arról, hogy a magyar állam Battonyán új román iskolát, a román pedig a bukaresti magyar tanintézetnek kollégiumot épít, utóbbiból csak a falak készültek el, a kiutalt finanszírozásból pedig „eltűnt” egymillió euró. Közben a magyar állam 733 ezer eurós hozzájárulásával felhúzott modern iskola- és óvodaépületet 2008 óta használja a battonyai románság. Pedig a kollégiumra nagy szüksége lenne a matematika–informatika profilú, ősztől a természettudományokra áttérő Adynak, hiszen lehetővé tenné a vidéki tanulók beiskolázását is, megkönnyítve az egyetemi továbbtanulásra való felkészülést is. A bukaresti magyar középiskola végzőseinek 80 százaléka amúgy rendre sikerrel érettségizik, a továbbtanulóknak azonban csupán egyharmada folytatja tanulmányait magyar egyetemen. „Bár a szülők helyett nem dönthetek, igyekszem változtatni a mentalitáson, hiszen az iskola csak akkor fejlődik, ha minden gyereket foglalkoztatunk. Tanintézetünk mára a magyar egyházak, a bukaresti magyar intézmények közös találkozási pontjává vált. Eme küldetését hangsúlyosan vállalnia kell abban a közegben, amely szórványnak számít a négyzeten” – vallja Bencze Mihály. Rostás Szabolcs Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2015. július 15.Kétnyelvűsíti a vásárhelyi iskolákat a CEMOKétnyelvű iskolai feliratokat adományozott a marosvásárhelyi Alexandru Ioan Cuza Általános Iskolának a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO). Barabás Miklós, a mozgalom képviselője elmondta, a CEMO kiemelt programja a Kétnyelvűség az oktatásban című, amely 2009-ben indult. Célja a marosvásárhelyi két tannyelvű iskolák kétnyelvű nyelvi tájképének kialakítása. „A város oktatási intézményeiben, az óvodákat is beleértve, a magyar gyerekekkel, szülőkkel a szóbeli, írásbeli kommunikáció román nyelven zajlik. Az iskolák falai nem tükrözik a többnyelvűséget, nincsenek magyar nyelvű faliújságok, az adminisztratív személyzet nem beszél magyarul. A legtöbb helyen nagyon durván rászólnak a magyarul beszélő diákra, szülőre, hogy beszéljen románul. Az iskolák többsége egynyelvű weboldallal rendelkezik, az orvosi rendelőkben és iskolakönyvtárakban senki nem beszél magyarul” – mutatott rá Barabás. Az iskolai belső nyelvi tájkép egynyelvűségének megváltoztatása céljával 2013-ban az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordultak, és feljelentették a marosvásárhelyi teljes oktatási intézmény hálózatot. A feljelentést követően a CNCD a 2014. évi 415-ös számú határozatában megjelölt hat kritériumot – feliratozás, weboldal, kommunikáció írásban és szóban, iskolai projektek, faliújságok –, amelyet minden egyes oktatási intézménynek kétnyelvű formátumban kell megvalósítania. Néhány iskolát leszámítva, amelyekben a CEMO segédletével és közbenjárásával megvalósult az iskolai kétnyelvűség, a város tanintézetének többsége továbbra is elzárkózik ettől, gyakran forráshiányra hivatkoznak, számolt be a CEMO képviselője. A program keretében kétnyelvű feliratokat adományoznak az oktatási intézményeknek. Az adományt elfogadó intézményekkel megállapodnak abban, hogy a kétnyelvű nyelvi tájkép kialakítása mellett a többi területen is követni fogják a kétnyelvűség elvét. „A CEMO adományprogramjának keretében több iskolát megkerestünk, tárgyalásokat folytattunk az intézmények vezetőivel. Idén elsőként az Egyesülés lakótelepi Alexandru Ioan Cuza Általános Iskola (korábban 8-as iskola) belső nyelvi tájképét sikerült kétnyelvűsíteni. Reményeink szerint a nyár végéig még egy-két iskolában megjelennek majd a kétnyelvű feliratok. A program addig folytatódik, ameddig minden egyes marosvásárhelyi iskolában, óvodában sikerül megvalósítani a kétnyelvű nyelvi tájképet. Azok az intézmények, amelyek nem hajlandók a kétnyelvű feliratokat kihelyezni, adományunkat elutasítják – ilyennel is gyakran találkozunk – újabb CNCD-feljelentésre számíthatnak” – tájékoztatott Barabás Miklós, akitől azt is megtudtuk, hogy kétnyelvűségi projektek egyik kiemelt támogatója a magyarországi Szerencsejáték Zrt. Az Alexandru Ioan Cuza Általános Iskola belső nyelvi tájképének kétnyelvűsítéséhez csaknem 600 lejt használt fel a CEMO. Simon Virág Székelyhon.ro 2015. július 16.Kétnyelvű feliratok az A. I. Cuza Általános IskolábanA Civil Elkötelezettség Mozgalom kiemelt programja a Kétnyelvűség az oktatásban, amely 2009-ben indult, és célja a marosvásárhelyi kéttannyelvű iskolák kétnyelvű nyelvi tájképének kialakítása. A program részeként a szervezet monitorizálta a marosvásárhelyi iskolákat, és ezt követően megállapította, hogy a város oktatási intézményeiben (az óvodákat is beleértve) az általános kommunikáció kizárólag egynyelvű, továbbá a magyar gyerekekkel, szülőkkel történő szóbeli, írásbeli tájékoztatás, minden ügymenet csak román nyelven zajlik. Az iskolák falai nem tükrözik a többnyelvűséget, nincsenek magyar nyelvű faliújságok, az adminisztratív személyzet nem beszél magyarul. Az iskolák nagy része egynyelvű weboldallal rendelkezik, az orvosi rendelőkben és iskolakönyvtárakban senki nem beszél magyarul. Az iskolai belső nyelvi tájkép egynyelvűségének megváltoztatása céljával a CEMO 2013-ban az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (ODT) fordult, kifogást fogalmazva meg a városban működő óvodák, általános iskolák és középiskolák, összesen 65 jogi személyiséggel rendelkező intézmény alkotta teljes marosvásárhelyi oktatási intézményhálozat ellen. A folyamodvány benyújtását követően az ODT a 2014/415-ös számú határozatában megjelölt hat kritériumot – feliratozás, kommunikáció írásban és szóban, iskolai projektek, faliújságok, weboldal –, amelyeket minden egyes oktatási intézménynek kétnyelvű formátumban kell megvalósítani. Néhány iskolát leszámítva, amelyekben a CEMO segédletével és közbenjárásával megvalósult az iskolai kétnyelvűség, a város iskoláinak többsége továbbra is elzárkózik a jelenlegi gyakorlat megszüntetésétől, gyakran forráshiányra hivatkoznak. A CEMO 2015-ben a Kétnyelvűség az oktatásban program keretén belül elindított egy adományozási projektet. Ennek a célja kétnyelvű feliratok adományozása oktatási intézményeknek. Az adományt elfogadó intézményekkel megállapodtak abban, hogy a kétnyelvű nyelvi tájkép kialakítása mellett a többi területen – közérdekű tájékoztatás, értékelés, faliújságok, iskolai évzáró és évnyitó stb. – az adott iskola követni fogja a kétnyelvűség elvét. A CEMO adományprogramjának keretén belül több iskolát megkerestek, tárgyalásokat folytattak az intézmények vezetőivel. Idén elsőként a marosvásárhelyi Alexandru Ioan Cuza Általános Iskola (korábban 8-as iskola) belső nyelvi tájképét sikerült kétnyelvűsíteni. Jelenleg több iskolával tárgyalnak, reményeik szerint a nyár végéig még egy-két iskolában megjelennek majd a kétnyelvű feliratok. A program addig folytatódik, ameddig minden egyes marosvásárhelyi iskolában, óvodában sikerül megvalósítani a kétnyelvű nyelvi tájképet. Azok az intézmények, amelyek nem hajlandók a kétnyelvű feliratokat megvalósítani, újabb ODT-feljelentésre számíthatnak. A több mint száz kétnyelvű felirat a tanév végén került ki az iskola három épületrészébe, az osztálytermekre, az irodákra, a szaktermekre, de kétnyelvűvé vált a tanintézményben a tornaterem, a mosdók feliratozása, valamint az összes biztonsági, irányjelző és figyelmeztető szöveg is. A kétnyelvűségi projekt egyik kiemelt támogatója a magyaroszági Szerencsejáték Zrt. Az Alexandru Ioan Cuza Általános Iskola belső nyelvi tájképének kétnyelvűsítéséhez majd’ 600 lejt használt fel a szervezet – áll a CEMO vezetősége által a szerkesztőségbe eljuttatott közleményben. Népújság (Marosvásárhely) 2015. július 21.Stop a kétnyelvűsítésnekLehet valami szép és jó Vásárhelyen? A marosvásárhelyi Iskolákért Felelős Igazgatóság aligazgatója múlt héten arról tájékoztatta az összes marosvásárhelyi iskola vezetőségét, hogy a jövőben iskolán kívüli, külső fél kezdeményezésére semmilyen típusú feliratot, tájékoztató anyagot az intézményben nem szabad kifüggeszteni – közölte a Civil Elkötelezettség Mozgalom. A felszólítás a CEMO azon közlése után érkezett az iskolákhoz, hogy a szervezet kétnyelvű iskolai feliratokat – osztálytermek feliratai, titkárság, igazgatói iroda, orvosi rendelő, könyvtár, szaktermek, biztonsági és egyéb feliratok – adományozott az Alexandru Ioan Cuza Általános Iskola részére, a kétnyelvű táblákat pedig a szervezet aktivistái szerelték fel az iskola belső tereiben. (Minderről pénteki lapszámunkban számoltunk be – szerk.) A CEMO szerint a 2010 óta működő Iskolákért Felelős Igazgatóság alulteljesít, például a szülőkre hárítja az osztálytermek felújítását, taneszközök beszerzését. „Az Iskolákért Felelős Igazgatóság ugyanakkor levelében elismeri, hogy ők a városban működő összes iskola belső tereinek kizárólagos tulajdonosa, mint ilyen, minden egyes feliratért az Igazgatóság felel, következésképpen 2010 óta a törvénytelen és magyar közösséggel szemben diszkriminatív egynyelvű feliratokért őket terheli felelősség” – áll még a közleményben. A CEMO az Iskolákért Felelős Igazgatóság levelére válaszul első lépésben közérdekű adatigénylés formájában megkérdezte az érintett Igazgatóságot, hogy milyen formában alkalmazza a 2001/215-ös törvény kisebbségek nyelvhasználatára vonatkozó cikkelyeit a város tanintézményeiben. A választ követően az Igazgatóságot feljelentik az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, és beperelik az intézményt. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. július 21.Magyar feliratok sorsáról dönthet a helyi rendőrség MarosvásárhelyenAz alárendeltségébe tartozó helyi rendőrségre bízta Marosvásárhely polgármesteri hivatala, hogy az Alexandru Ioan Cuza nevét viselő iskola folyosóin maradhatnak-e vagy sem a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) által felszerelt kétnyelvű táblák. A Valentin Bretfelean vezette intézmény döntése borítékolható: a magyarellenességéről elhíresült rendőrfőnök ezúttal is megtalálja a módját annak, hogy leszereltesse a magyar feliratokat. Miután a CEMO aktivistái a Facebook-oldalukra feltöltött képek és kisfilm által kürtölték világgá, hogy az iskolaigazgató beleegyezésével kétnyelvűsítették az Egyesülés lakótelepi tanintézetet, a városháza, mint az épület tulajdonosa – amely eddig soha nem avatkozott abba, mi kerül ki a folyosók falára vagy az ajtók fölé – a magyar feliratok megjelenésére vehemensen reagált. Az iskolaigazgatóknak kiküldött, csúsztatásokkal, ferdítésekkel és durva hazugságokkal teletűzdelt fenyegető körlevelében a marosvásárhelyi önkormányzat nevében Horaţiu Lobonţ nemlétező törvénycikkelyre hivatkozva próbálja betiltani a tantermek és folyosók kétnyelvű feliratozását. „A 2001-ben megjelent 215-ös számú törvény határozottan megtiltja az efféle feliratozásokat” – ezzel a mondattal teszi fel a pontot az i-re a körlevelet megfogalmazó, az iskolaépületekért felelős városházi aligazgató. A csupa ferdítésből álló, fenyegetés ízű utasításözöne végére egy olyan törvényt is beiktat, mely nem hogy tiltaná a közintézmények kétnyelvűsítését azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya eléri a 20 százalékot, hanem ellenkezőleg, kötelezővé teszi. Erről különben az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) már több ízben is rendelkezett, a törvényt a felszólítás után is megszegőket bírsággal sújtotta. Marosvásárhely polgármesteri hivatala több feljelentés és hosszas huzavona után volt hajlandó az iskolák homlokzatára kihelyezni a kétnyelvű táblákat – azokat sem minden egyes tanintézményre, és helyenként helytelen magyarsággal. Lobonţ azok után helyezett pénzbüntetést kilátásba, miután a múlt héten a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) aktivistái örömmel újságolták, hogy az Alexandru Ioan Cuzaról elnevezett volt 8-as számú általános iskola belsejét, az igazgatóság beleegyezésével, sikerült kétnyelvűsíteniük. A városházi aligazgató szerint viszont a civil aktivisták törvénytelenséget követtek el, amikor magyarul is feltüntették az ajtók fölé a magyar kabinet, az illemhely vagy a tanári nevét. Portálunk megkeresésére Lobonţ tagadta, hogy körlevelének köze lenne a volt 8-as iskolában történtekhez. Több ízben is hangsúlyozni kívánta: ő nem egy sovén személy, és az általa irányított igazgatóság már két évvel ezelőtt kihelyezte az épületek homlokzatára a kétnyelvű táblákat. Ezzel szemben a július 16-án kibocsátott közleményében az állampolgárok közti harmónia állítólagos destabilizálására hivatkozik. „A CEMO-sokban annyi jóérzés sem volt, hogy megkérdezzenek vagy legalább szóljanak nekünk, hogy az épületben táblákat akarnak szerelni” – sérelmezte Horaţiu Lobonţ, aki szerint a civilek túlléptek hatáskörükön. Kérdésünkre, hogy az efféle helyzetek elkerülése végett nem éppen az általa vezetett igazgatóságnak lett volna a kötelessége az iskolát két nyelven feliratozni, az aligazgató leszögezte: a törvény értelmében csak a közérdekű információkat kell két nyelven feltüntetni, az illemhely vagy a kémiai laboratórium viszont nem számít annak. „Az iskolák számára küldött körlevél bevezetője egyértelműen elárulja a levél célját, pontosan megjelöli, hogy milyen típusú feliratok tiltását rendeli el az Igazgatóság. A levélben az áll, hogy az elmúlt időben a városban megjelentek olyan anyagok, amelyeknek célja az »állampolgárok közötti harmónia és jó egyetértés destabilizálása, jelen esetben a város gyerekei között«” – olvasható a CEMO reakciójában. Szigeti Enikő, az egyesület elnöke arra is felhívja a figyelmet, hogy levelében Lobonţ elismeri, hogy az általa irányított igazgatóság a városban működő összes iskola belső tereinek kizárólagos tulajdonosa, tehát, minden egyes feliratért lényegében ő felel. Következésképpen 2010 óta, amióta a városháza megalakította ezt az igazgatóságot, a törvénytelen és magyar közösséggel szemben diszkriminatív egynyelvű feliratokért Lobonţékat terheli a felelősség. Kérdésünkre, hogy leszerelteti-e az adományokból készített táblákat, a városházi illetékes elmondta, ez nem tartozik az ő feladatai közé, ugyanakkor hozzáfűzte, hogy az ügyet átadta az önkormányzati fennhatóság alatt álló helyi rendőrségnek, hogy jogászai által vizsgálja ki a Cuzában kialakult helyzetet. Ismerve Valentin Bretfelean rendőrfőnök számos magyarellenes intézkedését és olvasva a városháza nem hivatalos internetes újságjában, a tirgumureseanul.ro-n megjelent Atenţie – iredentismul maghiar intră în şcolile din Tîrgu Mureş (Figyelem – a magyar irredentizmus belép a marosvásárhelyi iskolákba) című cikket, a vizsgálat eredménye már most borítékolható. „Marosvásárhelyen idén minden egyes kétnyelvűséghez kötődő kezdeményezésünk esetén a polgármesteri hivatal és alárendelt intézményei megfélemlítő és büntetésekkel fenyegetőző akcióval válaszoltak. Ilyen volt márciusban a polgármesteri hivatal alárendeltségébe tartozó helyi rendőrség lépése, amely több ezer eurós büntetéssel fenyegette meg azokat a marosvásárhelyi lakosokat amelyeknek magánházaira, ingatlanjaira a CEMO által adományozott kétnyelvű feliratok kerültek” – mutat rá közleményében a Civil Elkötelezettség Mozgalom. Szucher Ervin Székelyhon.ro 2015. július 22.Újabb fenyegetés a kétnyelvűség miattA magyarellenes intézkedéseiről ismert marosvásárhelyi helyi rendőrség hivatott dönteni arról, hogy a helyükön maradhatnak-e az Alexandru Ioan Cuza nevét viselő iskola folyosóira kikerült, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) által adományozott kétnyelvű feliratok. Miután a civil aktivisták a Facebook közösségi portálon bejelentették, az Egyesülés negyedbeli tanintézet vezetőinek beleegyezésével kihelyezték a kétnyelvű táblákat, Horaţiu Lobonţ, az iskolaépületekért felelős városházi illetékes vehemens hangvételű körlevelet küldött az iskolaigazgatóknak. A csúsztatásokkal, ferdítésekkel teletűzdelt fenyegető írásban Lobonţ nem létező törvénycikkelyre hivatkozva próbálja betiltani a tantermek és folyosók kétnyelvű feliratozását. „A 2001-ben megjelent, 215-ös számú törvény határozottan megtiltja az efféle feliratozásokat” – olvasható többek között a körlevélben. A városháza képviselője egy olyan törvényt is idéz, mely nemhogy tiltja, de kötelezővé teszi a közintézmények kétnyelvűsítését azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya eléri a 20 százalékot. Erről különben az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) már több ízben is rendelkezett – és bírságot is kiszabott –, miután a Cemo feljelentette a teljes marosvásárhelyi oktatási intézményhálózatot. Mint ismeretes, Marosvásárhely polgármesteri hivatala több feljelentés és hosszas huzavona után volt hajlandó az iskolák homlokzatára kihelyezni a kétnyelvű táblákat. Azokat sem minden egyes tanintézetre, és helyenként helytelen magyarsággal. Lobonţ: a civilek törvényt szegtek Horaţiu Lobonţ városházi aligazgató szerint a civil aktivisták törvénytelenséget követtek el, amikor a Cuza-iskolában a magyar kabinet, az illemhely vagy a tanári iroda fölé kétnyelvű táblákat helyeztek ki. A Krónika megkeresésére egyébként Lobonţ tagadta, hogy a körlevélnek bármi köze lenne a volt 8-as számú iskola kétnyelvűsítéséhez. Hangsúlyozta, nem egy sovén érzelmektől elvakult személy, az általa irányított igazgatóság már két évvel ezelőtt kétnyelvű táblákat helyezett ki közintézmények homlokzatára. „A cemósokban egy annyi jóérzés nem volt, hogy megkérdezzenek, vagy legalább szóljanak nekünk, hogy az épületben táblákat akarnak szerelni” – mondta Horaţiu Lobonţ, aki szerint a civilek túlléptek hatáskörükön. Kérdésünkre, hogy az efféle helyzetek elkerülése érdekében miért nem az általa vezetett igazgatóság helyezte ki a kétnyelvű feliratokat az iskolákban, Lobonţ leszögezte: a törvény értelmében csak a közérdekű információkat kell két nyelven feltüntetni. Kérdésünkre, hogy leszerelteti-e az adományokból készített táblákat, a városházi illetékes elmondta, hogy ez nem tartozik az ő feladatai közé, ugyanakkor hozzáfűzte, hogy az ügyet átadta az önkormányzati fennhatóság alatt álló helyi rendőrségnek, hogy jogászai által vizsgálja ki a Cuzában kialakult helyzetet. Ismerve Valentin Bretfelean rendőrfőnök számos magyarellenes intézkedését, és olvasva a városháza nem hivatalos internetes újságjában, a Tîrgumureşeanul.ro-n megjelent Atenţie – iredentismul maghiar intră în şcolile din Tîrgu Mureş (Figyelem – a magyar irredentizmus belép a marosvásárhelyi iskolákba) című cikket, a vizsgálat eredménye már most borítékolható. Cemo: újabb fenyegető lépés Szigeti Enikő Cemo-elnök szerint egyértelmű, hogy a városházi körlevélnek mi volt a célja. Rámutatott: a levélben többek közt az áll, hogy az elmúlt időszakban a városban megjelentek olyan anyagok, melyek célja „az állampolgárok közti jó egyetértés megbontása”, és utal arra, most a román és magyar diákokat is összeugrasztanák. Szigeti Enikő arra is felhívja a figyelmet, hogy levelében Lobonţ elismeri, hogy az általa irányított igazgatóság a városban működő összes iskola belső tereinek kizárólagos tulajdonosa, tehát, minden egyes feliratért lényegében ő felel. “Következésképpen 2010 óta, amióta a városháza megalakította ezt az igazgatóságot, a törvénytelen és magyar közösséggel szemben diszkriminatív egynyelvű feliratokért Lobonţékat terheli a felelősség” – jegyezte meg Szigeti. Marosvásárhelyen egyébként idén a polgármesteri hivatal és alárendelt intézményei megfélemlítő és büntetésekkel fenyegetőző akcióval válaszoltak a kétnyelvűséghez kötődő Cemo-kezdeményezésekre. Ilyen volt márciusban a polgármesteri hivatal alárendeltségébe tartozó helyi rendőrség lépése, amely több ezer eurós büntetéssel fenyegette meg azokat a marosvásárhelyi lakosokat, akik saját házuk falára kihelyezték a civilek által adományozott kétnyelvű utcanévtáblákat. Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár) 2015. július 23.Destabilizáció?A romániai egyetemek, így például a MOGYE is, olyan mértékű autonómiával rendelkezik(nek), amely szerint megtagadhatja(ák) a törvények betartását. Ezzel szemben a romániai iskolák a teljes "bénaságra" ítéltetve arról sem dönthetnek, hogy az alkotmány és az érvényes törvények előírásai értelmében, továbbá az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) 2014. évi 415-ös határozatának eleget téve kétnyelvű feliratokkal lássák el az tanintézmények belső tereit, pontosabban az "osztályokat, laboratóriumokat, irodákat és más helyiségeket". Ezzel kapcsolatos az utóbbi napokban kirobbant botrány is, amelynek során a Civil Elkötelezettség Mozgalom aktivistái a marosvásárhelyi Alexandru Ioan Cuza általános iskola vezetőségével egyetértésben eljártak. A tanintézmény papírlapokra nyomtatott kétnyelvű feliratai helyett az e célra szervezett gyűjtés nyomán esztétikusan elkészített táblácskákat adományoztak az iskolának, és segítettek azok felszerelésében. Tették ezt azért, mert a tanintézmények többsége az ODT határozata ellenére, forráshiányra hivatkozva, nem helyezi ki a kétnyelvű feliratokat. A pénz a polgármesteri hivataltól kellene érkezzen, de erre a célra nem szokott jutni. Hogy is jutna, amikor például a nagy hangon és minden fórumon népszerűsített szakoktatás számára a gyakorlati munkát lehetővé tevő fogyóanyagokat sem biztosítják, egyebekről nem is beszélve. Ezek hiányát sajnos nem pótolja a folyamatban levő építkezésekre, felújításokra való hivatkozás. A hivatal iskolákért felelős igazgatósága viszont, ahelyett, hogy annak a természetes igénynek a megvalósítását szorgalmazná, hogy a vegyes tannyelvű iskolákban a magyar gyermekek is otthon érezzék magukat, olyan körlevelet küld szét a tanintézményekbe, amelyben a szabályszerűen elkészített kétnyelvű feliratokat az állampolgárok (jelen esetben a város tanulói) közötti harmónia és jó egyetértés megbontásának (destabilizálásának) tartja. Következésképpen megtiltja, hogy a hivatal engedélye nélkül kifüggesszék, s igazolásképpen a helyhatósági törvényre hivatkozik, ami nem felel meg a valóságnak. Az iskolákhoz kiküldött július 16-i 39986-os körlevelet olvasva felháborítónak tartom, hogy továbbra is olyan személy álljon az iskolákért felelős igazgatóság élén, aki a város lakosságának közel felét kitevő magyarság nyelvét a destabilizálás eszközének tekinti. Továbbá a Diszkriminációellenes Tanács már említett határozatával ellentétben a tanintézményeket olyan szinten lenullázza, hogy azok a helyi tanács vagy a bíróságok engedélyével tehessék ki a mellékhelyiségek kétnyelvűfeliratát is például. Holott a polgármesteri hivatalban, amelynek a szóban forgó aligazgató az alkalmazottja, békésen megférnek egymás mellett a román és magyar feliratok, anélkül, hogy destabilizálták volna a város lakosságát. Ha ennek a kis- és nagyobb gyermekek érdekeit szem előtt tartó alapvető elvárásnak eleget tett volna a helyi tanács és végrehajtó testülete, a polgármesteri hivatal, valamint annak iskolákért felelős igazgatósága, akkor nem kerülhetne sor olyan civil szervezetek beavatkozására, amelyeket politikai tőke kovácsolásával vádolnak. Ezt a tőkét a város vezetői már régen a saját imázsuk fényezésére fordíthatták volna, ahelyett, hogy ilyen hangnemű körlevelekkel sértegessék a magyar lakosság önérzetét. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2015. július 24.Beszólt a marosvásárhelyi városházának az ActiveWatchMarosvásárhelyen folytatódik a Sovén Román Köztársaság térhódítása – ezzel a címmel közöl átfogó írást honlapján az iskolabelsők kétnyelvű feliratozása kapcsán kirobbant városházi hisztéria kapcsán a bukaresti ActiveWatch. Az emberjogvédő civil szervezet állást foglal a városházi fenyegetéssel szemben. Nem maradt az iskolafalak közt az az igazgatóknak címzett városházi átirat, mely pénzbírságot helyez kilátásba, amennyiben valaki a polgármesteri hivatal tudta és beleegyezése nélkül feliratozni kezdi az tanintézetek belsejét. Miután a sajtóba is kiszivárgott, Horaţiu Lobonţ városházi aligazgató körlevele nem csak a magyar közösségben váltott ki megdöbbenést és nemtetszést, de a Bukarestben tevékenykedő ActiveWatch emberjogvédő szervezet figyelmét sem kerülte el. Bár a levél szó szerint nem tesz említést a magyar nyelvű feliratok tiltásáról, tartalma egy kisiskolás számára is könnyen megfejthető és felfogható. A városházi illetékes üzenete ugyanis egyértelmű: nem szabad figyelembe venni semmiféle olyan döntést, mely szavatolná az iskola belső tereinek a kétnyelvűsítését, ami utalás az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) tavalyi döntésére. „A 2001-ben megjelent 215-ös számú törvény határozottan megtiltja az efféle feliratozásokat” – áll a körlevél végén, ami az átirat legnagyobb csúsztatása, ugyanis a közigazgatási törvény nem hogy tiltaná a közintézmények kétnyelvűsítését azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya eléri a 20 százalékot, hanem ellenkezőleg, kötelezővé teszi. Lobonț azok után fordult az iskolaigazgatókhoz, miután a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) aktivistái az Alaxandru Ioan Cuza Általános Iskola vezetőségének beleegyezésével kétnyelvű feliratokkal látta el az épületbelsőt. „Igazán az a súlyos, hogy az említett törvény nem tartalmaz semmiféle tiltást a kétnyelvű feliratokkal kapcsolatosan, hanem arról rendelkezik, milyen körülmények között kell ezeket kötelező módon kifüggeszteni. Esetünkben egy közintézmény rosszhiszeműen hazudik az általa kiadott körlevelekben” – olvasható az ActiveWatch jelentésében. Mivel Horaţiu Lobonţ, a városháza iskolákért felelős igazgatóságának a vezetője azt állítja, hogy a tanintézmények belső tereinek a feliratozását tiltja a 2001/215-es törvény, Szigeti Enikő bemutatta az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) 2014/415 számú határozatát, amely ezt a témakört egyértelműen tisztázza. A határozat a CEMO által 2013-ban a CNCD-hez benyújtott panaszlevele alapján született, amelyben a civilek feljelentették a teljes marosvásárhelyi iskolahálózatot. A határozat 5.7.5-ös pontja egyértelműen leszögezi, hogy nem csak az épületek homlokzatát, hanem az iskolák belső tereit, az osztály- és szaktermeket Marosvásárhelyen románul és magyarul kell feliratozni. Kérdésünkre, hogy mindezek tudatában a törvény melyik passzusa tartalmaz tiltásokat, az aligazgató nem tudott válaszolni. A marosvásárhelyi román értelmiségiek sem hagyták szó nélkül a városháza fenyegetőlevelét. Vállalva a szélsőséges nemzettársaik támadásait, közösségi oldalaikon Dan Maşca vállalkozó és Radu Bălaş író és publicista foglalt állást Lobonţcal és furcsa logikájával szemben. „Mennyire érzéstelen és tudatlan lehet valaki ahhoz, hogy azt állítsa, hogy az iskolákban megjelenő kétnyelvű feliratok a város harmóniáját destabilizálják? Pontosan a városházán dolgozók efféle kijelentései okoznak feszültséget”– írja többek között Bălaş, aki felteszi a kérdést: vajon az illetékes személy munkahelyén, a polgármesteri hivatalban nem látja a kétnyelvű feliratokat? Ugyanezt kérdeztük mi is Horaţiu Lobonţtól, ám az aligazgató – miután többször is hangsúlyozta, hogy ő nem egy sovén beállítottságú személy és neki semmi gondja a magyarokkal – büszkén állította, hogy márpedig az ő irodájának ajtaján nincs semmiféle kétnyelvű felirat. „De ha lenne is: a polgármesteri hivatal az közintézmény, mert oda mindenki bemehet, az iskola viszont nem, mert oda csak a gyerekek és a pedagógusok járnak” – érvelt Lobonţ. Amint megírtuk, a városháza az alárendeltségébe tartozó helyi rendőrségre bízta, hogy az Alexandru Ioan Cuza nevét viselő iskola folyosóin maradhatnak-e vagy sem a Civil Elkötelezettség Mozgalom által felszerelt kétnyelvű táblák. A Valentin Bretfelean által vezetett intézmény döntése borítékolható: a szélsőséges megnyilvánulásairól ismert rendőrfőnök eddig is mindent megtett annak érdekében, hogy a városból tűnjenek el a kétnyelvű feliratok. Eközben azzal takarózik, hogy az általa vezetett intézmény homlokzatán és bejáratán ott díszeleg a kétnyelvű tábla. Szucher Ervin Székelyhon.ro 2015. augusztus 3.Feledésbe merült kétnyelvűségEgyelőre késik a turisztikai, tájékoztató jellegű történelmi utcanevek kifüggesztése Marosvásárhelyen. Az RMDSZ-es frakció kezdeményezését a Maros megyei prefektúra még nem támadta meg, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) viszont részmegoldásnak tartja. Egyelőre úgy tűnik, feledésbe merült a marosvásárhelyi tanács RMDSZ-es frakciója által kezdeményezett, a testület által május végén megszavazott határozat a hagyományos utcanevekre vonatkozó tájékoztató táblák kifüggesztéséről. Az időhúzás már abból a szempontból is érthetetlen, hogy a magyar feliratokat állandóan piszkáló prefektúra nem támadta meg a tanács döntését. A kétnyelvű táblák kihelyezéséért évek óta küzdő Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) egyébként közleményben szögezte le: a civilek szerint a mindössze harminc tábla kifüggesztéséről szóló döntés nem eredmény és még jóindulattal sem lehet hatékony politikai érdekérvényesítésnek nevezni. „Székelyföldön nem létezik egyetlen település sem, ahol a magyar közösség régi utcaneveinek egy piciny százalékát a hivatalos egynyelvű utcanévtáblák alatt elhelyezett tájékoztató táblákon jelenítenék meg” – írta Peti András alpolgármesternek címzett nyílt levelében Szigeti Enikő, a Cemo ügyvezető igazgatója, emlékeztetvén, hogy Marosvásárhelynek nem harminc, hanem 425 utcája van. Széchenyi, Ferdinánd vagy Sztálin? „Marosvásárhelyen még jelentős számú magyar él, a magyar közösség nem ment el, nem tűnt el, nem lehet muzeális tárgyként kezelni, és a jelenlegi egynyelvű utcanévtáblák alá mindössze tájékoztató táblán jelezni az utca száz évvel ezelőtti nevét, maximum harminc utcában, elszórtan” – sorolja a döntés hátrányait közleményében a Cemo. A civil aktivisták ugyanakkor attól tartanak, hogy a május végén megszavazott tanácsi határozatot nemsokára egy újabb döntés követi, mely lehetővé teszi a régi román utcanevek használatát is. Köztudott, a főteret nemcsak Széchenyi térnek hívták, Trianon után Ferdinánd király nevét is viselte, majd a második világháborút követően Sztálin nevét vette fel. Peti András szerint nem kell amiatt aggódni, hogy az utcáknak esetleg a két világháború közötti vagy a kommunizmus első éveiben használt „történelmi” román nevük is felkerülne a táblára. „A tanácshatározat leszögezi pontosan, hogy melyik az a harminc utca, amit egyelőre feliratoznánk, és azt is, hogy miként ” – mutatott rá az alpolgármester. A Călăraşilor utca névtáblája alá ismét az épületek falára kerülhet Kossuth Lajos neve, Mihai Eminescu félhivatalosan újból Jókai Mór lesz a magyarok számára, a Horea pedig Baross Gábor. Visszatérnek az ennél régebbi, hagyományos elnevezések is, mint például a Kálvária (jelenlegi Alexandru Papiu Ilarian), Kosárdomb (Gheorghe Marinescu), Rigó (General Averescu), Sáros (Târgului), Sörház (Sinaia) vagy Téglagyár (Zsidó Vértanúk) utcanevek. A harmincas listán ugyanakkor olyan név is szerepel, a Petru Muşaté, amely a magyar köztudatban szinte ismeretlen; az 1986-ban Memorandului névre keresztelt teret azelőtt Kistemplomtérnek hívták, és mindössze a két világháború között, rövid ideig viselte a moldvai uralkodó nevét. Mivel a jelenlegi Rózsák tere nevet viselő főtér nem lehet ismét Széchenyi tér – ugyanis a legnagyobb magyar nevét egy kövesdombi félreeső kisutca viseli –, a kezdeményezők a Deák Ferenc tér elnevezés használatát szorgalmazzák. A haza bölcseként számon tartott politikusról korábban – Trianon előtt, majd Észak-Erdély visszaszerzése után – a főtér alsó fele volt elkeresztelve. Reagált az RMDSZ „Marosvásárhelyen egyelőre 30 utca hagyományos, történelmi neve kihelyezéséről döntöttünk, illetve a további utcanevek tekintetében bizottságot hoztunk létre. Az első 30 hagyományos utcanév kiválasztásánál elsősorban a régi főtérre és közvetlen környezetére koncentráltunk, de szem előtt tartottuk a zsidó és örmény közösség elvárásait is, akik a román és magyar közösségek mellett hozzájárultak városunk fejlődéséhez. Ergo, megjelenik az Iskola utca az első zsidó iskola emlékére, valamint a Sörház utca a Bürger család által alapított sörgyár emlékére, illetve a Petelei István utca az örmény származású író emlékére. Ugyanakkor újra lesz Kossuth Lajos utcánk, Rákóczi-lépcsőnk, Deák Ferenc terünk, Somostetőnk és Kosárdombunk stb. Döntsék el önök, tisztelt olvasók, a kezdeményezésünk helyességét, szükségességét és fontosságát” – olvasható többek között a Cemónak válaszoló RMDSZ-közleményben. Peti András alpolgármester hangsúlyozni kívánta, a történelmi nevek megjelenítése nem jelenti azt, hogy az RMDSZ lemondott volna a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséről. Egyébként a nagyváradi magyarság éppen azt próbálja elérni, hogy ne a fordítások, hanem a történelmi megnevezések kerüljenek fel a táblákra, mint ahogy például Besztercén, Tordán, Halmiban vagy Szászsebesen. Goga ezúttal nem lépett Információink szerint Lucian Goga, a nem hivatalos magyar megnevezések ellen háborúzó Maros megyei prefektus meglepő módon nem támadta meg a közigazgatási bíróságon a döntést. Értesüléseinket helyettese, Nagy Zsigmond is megerősítette. Azt viszont még nem lehet tudni, milyen jogi lépésre szánta el magát a Civil Elkötelezettség Mozgalom. Az MTI korábbi tájékoztatása szerint ugyanis a Cemo formai okokra hivatkozva megtámadná az önkormányzati határozatot. Lapunknak nem sikerült elérnie Szigeti Enikőt, a szervezet vezetőjét, kollégája, Barabás Miklós – aki egyben független polgármesterjelölt is – nem kívánt nyilatkozni az esetleges perindításról. Azt viszont elmondta, hogy a civil szervezet a továbbiakban is elutasítja az RMDSZ „irreális és a kétnyelvűséget zsákutcába terelő” állítólagos megoldásait. Kérdésünkre, hogy a vásárhelyi önkormányzat mikor lát neki a – valós kétnyelvű, illetve tájékoztató jellegű – táblák szereléséhez, Peti András alpolgármester nem tudott időpontról beszámolni, azt viszont elmondta, hogy a táblák elkészítésére kiírt közbeszerzés tervszerűen halad. Mint ismeretes, a kétnyelvűsítés miatt hónapok óta parázs vita dúl Marosvásárhelyen. A román politikum körében legutóbb (is) a Cemo okozott felháborodást: a civilek az Alexandru Ioan Cuza nevét viselő iskola folyosóira kétnyelvű feliratokat helyeztek ki. Az akciót követően Horaţiu Lobonţ városházi aligazgató körlevélben fenyegette meg a tanintézetek vezetőit. A kétnyelvűsítésre vonatkozó törvényt sajátosan értelmező igazgató-helyettes szerint a civilek törvénytelenül helyezték ki a magyar feliratokat is tartalmazó táblákat. Ezt követően Szigeti Enikő Cemo-elnök bemutatta az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) 2014/415 számú határozatát, amely ezt a témakört egyértelműen tisztázza. A határozat a Cemo által 2013-ban a CNCD-hez benyújtott panaszlevele alapján született, amelyben a civilek feljelentették a teljes marosvásárhelyi iskolahálózatot. A határozat egyértelműen leszögezi, hogy nemcsak az épületek homlokzatát, hanem az iskolák belső tereit, az osztály- és szaktermeket Marosvásárhelyen románul és magyarul kell feliratozni. Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár) 2015. december 7.Nem akar pénzt adni templomok építésére és felújítására az új kormányEgyetlen lejt sem irányzott elő az új kormány templomok építésére és felújítására, így a román ortodox egyház (BOR) Bukarestben épülő hatalmas katedrálisa is állami finanszírozás nélkül marad – közölte az Adevarul hírportál a hét végén közvitára bocsátott 2016-os költségvetési tervezetet ismertetve. Az ideinél majdnem 13 százalékkal több pénzt szánna viszont a kormány a papok, illetve az egyházak világi alkalmazottainak bérezésére. A kormány vallásügyi államtitkársága 2014-ben csaknem 150 millió lejjel támogatta a templomok építését vagy felújítását, idén pedig közel 180 millió lejt költöttek erre a célra. A jövő évi tervezetben azonban egyáltalán nincs ilyen tétel az államtitkárság költségvetésében. Az Adevarul szerint 2014-ben ennek a költségvetési tételnek az egyharmadát (50 millió lejt) a Nemzet Megváltása katedrális építésére fordították. A parlament palotája mellett – adományokból, állami és önkormányzati támogatásokból – épülő 120 méter hosszú, 120 méter magas és 70 méter széles épületegyüttes becslések szerint közel egymilliárd lejbe fog kerülni. A közéletben élénk vita folyik az egyházak állami finanszírozásáról, a Ponta- kormány lemondását eredményező utcai demonstrációkon pedig a tömeg egyebek mellett azt skandálta, hogy "kórházakat, nem katedrálisokat akarunk". Az állam és az egyház összefonódását bíráló szekuláris mozgalom adatai szerint Romániában 18 ezer templom működik, sokkal több, mint általános iskola vagy kórház. Az általános iskolák száma 4700, s az országban 425 kórház van. A sajtóban gyakran lehet az ortodox egyház vezetőit kapzsisággal vádoló cikkeket olvasni, másfelől viszont a közvélemény-kutatásokból az derül ki, hogy a románság több mint 96 százaléka vallásos. Románia lakosságának több mint 85 százaléka ortodoxnak vallotta magát a 2011-es népszámláláson. Dániel ortodox pátriárka a templomépítések állami finanszírozásának leállítására reagálva szombaton úgy nyilatkozott: az egyház kész a papok állami fizetéséről is lemondani, és akár adót is fizetni bevételei után, ha az állam visszaadja az egyháztól elkobozott javakat. Az egyházfő korábban is kifejtette: a költségvetési támogatás nem könyöradomány, hanem az egyház társadalmi szerepének elismerése, ami azt követően vált szükségessé, hogy Alexandru Ioan Cuza fejedelem 1863-ban államosította az egyházi vagyon jelentős részét. A költségvetési vita várhatóan a héten kezdődik a parlamentben. Népújság (Marosvásárhely) 2015. december 9.Románia elrománosodása — Lucian Boia könyveÚjabb román történelmi esszé fordítása látott napvilágot a Koinónia gondozásában, a kolozsvári kiadó arculatához immár szorosan hozzátartozik az is, hogy román gondolkodók, történészek műveit hozzáférhetővé kívánja tenni a magyar olvasóközönség számára. A történelmi témájú könyvek közül az első Neagu Djuvara A románok rövid története című tömör összefoglaló munkája volt (idén a harmadik kiadást érte meg magyar nyelven), az utóbbi években pedig Lucian Boia olvasmányos nagyesszéi következtek: aMiért más Románia?, A Nyugat hanyatlása után a Románia elrománosodása szintén izgalmas kérdéseket vet fel. A kötet 1859-től, Alexandru Ioan Cuza fejedelemségétől kezdődően napjainkig mutatja be a román nemzetállam kialakulásának folyamatát, ezen belül pedig a kisebbségek sorsának alakulását. Bár a magyar olvasóközönséget elsősorban a magyar közösségre vonatkozó megállapítások érdekelhetik, nagyon sok érdekes adattal ismerkedhet meg arra vonatkozóan is, hogy a többi kisebbség — tatárok, németek, zsidók, törökök, bolgárok, ukránok — sorsa miként alakult, illetve miként vesztettek végleg talajt mindössze néhány évtized alatt ebben az országban. Lucian Boia számos statisztikai adatot sorol fel a könyvben úgy, hogy közben pillanatra sem veszíti el az olvasót lebilincselő mesélőkedvét, a könyvből világosan kirajzolódik az a folyamat, ahogyan a rurális Románia teret nyer, és a románság lesz a térség legjelentősebb etnikuma, pedig egy évszázaddal ezelőtt a városokban — legalábbis Erdélyben és Moldva egy részében — még kisebbségben volt. Az esszét Marosvásárhelyen többek között a Kobak és a Gutenberg könyvesboltban lehet megvásárolni, valamint meg lehet rendelni a www.konyvter.ro internetes oldalon. Berke Sándor Népújság (Marosvásárhely) 2016. január 23.Elhunyt Paul DrumaruA magyar irodalom egyik legavatottabb román fordítója volt. Paul Drumaru január 21-én hunyt el. A neves műfordító, költő, író haláláról lánya számolt be a Facebookon, mint írta, édesapja elment, „hogy az angyaloknak írjon verset”. Drumaru 1938. december 5-én született Gyulafehérváron. Gyulafehérváron és Nagyváradon kezdte tanulmányait, volt könyvelő és könyvtáros a Regionális Könyvtárban, Nagyváradon. Az Alexandru Ioan Cuza Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett 1966-ban, román nyelv és irodalom szakon. 1964-ben részt vett Lunar 11 művészeti csoport megalapításában. Korrektorként tevékenykedett a Chronicle magazinnál, a iași-i Nemzeti Színház irodalmi kritikusa, majd a Kriterion Kiadó szerkesztője volt (Bukarest, 1971-1998). Négyszer nyert magyar műfordításaiért díjat a Romániai Írószövetségtől (1972, 1976, 1981, 1986), szintén műfordításért díjat kapott a Bukarest Írószövetségtől (1996), majd elnyerte az Artisjus díját (Budapest, 1977), a Déry Tibor-díjat (1987), megkapta a Pro Cultura Hungarica oklevelet és plakettet (1997). A Partium című újságban debütált (Nagyvárad, 1957), megjelentek munkái a Tribuna, a Cronica, a Convorbiri literare, a Iaşul literar, az Ateneu, a Luceafărul, a Contemporanul lapoknál, valamint A Hétben, a Magyar Naplóban (Budapest), a Provincia (Kolozsvár), a Viaţa românească, a Secolul 20 és a Lettres intemationales folyóiratokban. A klasszikus és kortárs magyar irodalom olyan alkotóinak műveit ültette át kiválóan román nyelvre, mint Ady Endre, Babits Mihály, Bálint Tibor, Farkas Árpád, József Attila, Kányádi Sándor, Király László, Konrád György, Kovács András Ferenc, Markó Béla, Mózes Attila, Örkény István, Pilinszky János, Szilágyi Domokos vagy Visky András. pazs. foter.ro 2016. február 10.Vlad Ţepeş a nyerőKaróbahúzó Vlad (Vlad Țepeș) lenne annak a fiktív elnökválasztásnak a győztese Romániában, amelyen román történelmi személyiségekre lehetne szavazni, derül ki az Infopolitic kutatóközpont kedden közzétett felméréséből. Az intézet rámutat: a felmérés célja, hogy árnyalja a romániai szavazók által elképzelt ideális államfő képét. A szavazók 35 százaléka voksolna Vlad Țepeșre, 21 százalék Alexandru Ioan Cuzára, 18 százalék István vajdára (Ștefan cel Mare), 9 százalék pedig Mihály vajdára (Mihai Viteazu). A toplistán szerepel még Constantin Brâncoveanu és Decebal is, egyenként 6 százalékos támogatottsággal. Vlad minden korcsoportban, mindkét nem esetében nyert. A férfiak azonban nagyobb százalékban (42) bizonyultak a karóbahúzó támogatóinak. Az RMDSZ szavazóinak 27 százaléka is a karóbahúzót választaná elnöknek, csaknem ugyanannyian, mint István vajdát, akit 26 százalékuk támogat. A baloldali szavazók 40, a jobboldaliak 33 százaléka adná voksát Havasalföld uralkodójára. Nyugati Jelen (Arad) 2016. február 11.Marad a szégyenszoborÚgy tűnik, sikeresen lobbizott a temesvári magyar közösség a Szégyenszobor ügyében: a város idei költségvetésében a Bălcescu térre – ahová a polgármester áttelepítette volna az emlékművet a Hősök temetőjéből – egy szökőkút építésének terve szerepel. A történet előzménye, hogy két évvel ezelőtt felújították a temesvári Bălcescu teret, és felmerült az osztrák Hűség emlékműve – amelyet a magyarok csak Szégyenszoborként emlegetnek – felállításának lehetősége a téren kialakított zöldövezet közepén. A javaslatot akkor megszavazta a városi tanács, de a magyar közösség képviselői hevesen tiltakoztak az emlékmű közterületen való felállítása ellen. A Hűség emlékművét Ferenc József adományozta Temesvárnak a város védői által az 1849-es ostrom során tanúsított hősiesség jutalmául. Az emlékmű az osztrák abszolutista erők győzelmét jelképezte a magyar szabadságharcosok felett, a várost ostromló magyarokat az alkotók szörnyalakokként ábrázolták. A szörnyalakokat 1885-ben, Török János polgármester mandátuma idején eltávolították, a vitatott emlékművet végül az 1930-as években a Hősök temetőjébe költöztették. (Főtér) DRAKULA HÓDÍT. Karóbahúzó Vlad (Vlad Ţepeş) lenne annak a fiktív elnökválasztásnak a győztese, amelyen román történelmi személyiségekre lehetne szavazni – derül ki az Infopolitic kutatóközpont felméréséből. Az intézet rámutat: a felmérés célja, hogy árnyalja a romániai szavazók által elképzelt ideális államfő képét. A szavazók 35 százaléka voksolna Vlad Ţepeşre, 21 százalék Alexandru Ioan Cuzára, 18 százalék Ştefan Cel Maréra, 9 százalék pedig Mihály vajdára. A toplistán szerepel még Constantin Brâncoveanu és Decebal is, egyenként 6 százalékos támogatottsággal, őket követi Tudor Vladimirescu két százalékkal. Az RMDSZ szavazóinak 27 százaléka is Ţepeşt választaná elnöknek, csaknem ugyanannyian, mint Ştefan cel Marét, akit 26 százalékuk támogat. A baloldali szavazók 40, a jobboldaliak 33 százaléka adná voksát Havasalföld uralkodójára. (Mediafax) TURKÁLNI ÉRDEMES. Háromtucatnyi gyémántot talált egy turkálóban vásárolt nadrágban egy szamosújvári nő. A nadrág kimosása előtt a zsebekben találta meg a két kis nejlontasakot, bennük 16, illetve 20 drágakővel. A nő ékszerészhez vitte a csillogó köveket, a szakember pedig megerősítette, valóban gyémántokat talált. A hölgy azt tervezi, hogy eladja az ékköveket, az árából pedig külföldre megy nyaralni a családjával. (Főtér) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. május 17.Nem minden iskola ünnepel pünkösd másodnapjánMájus 16-án, pünkösd másodnapján a legtöbb magyar óvodás és iskolás otthon töltheti az ünnepnapot. Vannak azonban kivételek, ugyanis nem minden iskola vezetőtanácsa tartotta fontosnak, hogy a magyar oktatók és diákok vallási jogait tiszteletben tartsa, szabaddá tegye a hétfői napot. Ezzel közvetett módon arra kötelezik őket, hogy néhány héttel később, az ortodoxok pünkösdjét ünnepeljék. Pünkösd másodnapja hivatalos ünnep, így az előírásoknak megfelelően a munkavállalók vallási hovatartozásuk függvényében kivehetik idén május 16-át vagy a június 20-át. Ştefan Someşan Maros megyei főtanfelügyelő érdeklődésünkre közölte: a román és magyar tagozatos tanintézetekben a vezetőtanács dönt arról, melyik tagozat mikor szabad. Hozzátette, általánosan bevett szokás, hogy mindkét hétfői napot minden diák számára szabadnak nyilvánítják. Az általunk megkérdezett marosvásárhelyi iskolák nagy többségében valóban mindkét pünkösd másodnapját szabadnak nyilvánították, de az egyiket be kell pótolni. Hétfőn a Tudor Vladimirescu, a Liviu Rebreanu, az Alexandru Ioan Cuza, a Bernády György Általános Iskola magyar diákjai otthon ünnepelhetik a pünkösdöt. Az Elektromaros Szakiskola aligazgatója, Selyem Zoltán elmondta, ők is úgy döntöttek, hogy minden diáknak megadják mindkét hétfőt, majd az egyiket be kell pótolni. Kivételt képez azonban a marosvásárhelyi Mihai Eminescu Pedagógiai Gimnázium, ahol az óvodások és a 9–12. osztályos diákok hétfőn is iskolába mennek. Szilágyi András aligazgató szerint a tanintézet vezetőtanácsa döntött így, részben azért, mert a tizenkettedikesek két hét múlva végeznek, s szükségük van minden napra, hogy befejezzék a tananyagot. Simon Virág Krónika (Kolozsvár) 2016. augusztus 10.Magyar diákok a rendőrakadémián: még mindig csak csepp a tengerben?A nemzetiségi kisebbségeknek fenntartott helyek száma kevés, csak a kvótával nem javítható látványosan az arány. De mégis „gyerekkori álmok” teljesülnek. Augusztus 8-án tették közzé a Bukaresti „Alexandru Ioan Cuza” Rendőrakadémián az írásbeli eredményeket. A rendőrakadémiára összesen 4010-en jelentkeztek, a kizáró jellegű sport, orvosi és pszichológiai próbák után 2915-en mAradtak versenyben a 795 helyre. A tavalyi évhez képest az idén 184 diákkal többet vettek fel, a túljelentkezés egyes szakokon így is látványos volt, a közrendészet karon például 12-en versenyeztek egy helyre, ahol a legnagyobb jegy 9,50, míg a legkisebb 8,50 volt. A legmagasabb bejutási átlag a tűzoltó karon volt, itt 9,75 volt a legjobb jegy és szintén 8,50 a legkisebb. Idén is voltak a nemzeti kisebbségek számára fenntartott helyek A nemzeti kisebbségek számára idén is voltak külön fenntartott helyek, a roma, a magyar és a más nemzetiségű felvételizőknek így nagyobb esélyük van bekerülni az akadémiára. A belügyminisztériumhoz tartozó rendőrakadémia honlapján közzétett információk szerint azoknak a jelentkezőknek, akik a nemzeti kisebbségek számára fenntartott helyekre pályáznak, bizonyítaniuk kell a nemzetiségi hovatartozást. Ez lehet egy az adott kisebbségi szervezet által kiállított igazolás vagy az érettségit igazoló okmány is. A magyarok számára összesen 11 helyet hirdettek meg a rendőrakadémián, ebből ötöt a közrendészet karon. A magyar diákok körében még mindig nem tartozik a népszerű opciók közé a rendőri pálya A magyar nemzetiségű diákok körében a rendőri szakma nem túl népszerű, Ádám Gábor, az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjának a vezetője már 2007 óta szervez népszerűsítő kampányokat a magyar többségű megyékben, hogy a fiatalok lehetséges opcióként gondoljanak a rendőri pályára is. Romániában jelenleg a kisebbségi rendőrök aránya 1 és 1,5 százalék között mozog. A rendőrség 2016-ban kiadott, a 2015-ös évre vonatkozó jelentésében 1,35 százalékra teszi a kisebbségi rendőröknek az arányát, ez az arány javult a 2014-es évhez képest, de továbbra is jóval alatta van a lakosság nemzetiségi arányainál – tudtuk meg Ádámtól, aki elmondta, hogy a cél természetesen minél inkább megközelíteni a 10 százalékos arányt. Ennek az alacsony aránynak összetett okai vannak: egyrészt még mindig él a köztudatban, hogy a rendőri feladatokat csak román nemzetiségűek láthatják el, a „csak a rendőr román a faluban” sok Székelyföldi településen még továbbra is megmásíthatatlan axiómaként él. Ugyanakkor ennél a pályánál is érvényesül az, ami sok más szakmában is megmutatkozik, hogy a jelentkezők családjában már van hagyománya az adott szakmának, így a magyarok körében a rendőri szakma esetében ez a szám még nagyon alacsony. Ezenkívül az is egy fontos adalék, hogy a nemzetiségi kisebbségeknek fenntartott helyek száma kevés, csak a kvótával nem érhető el a tíz százalékos arány. Ádám Gábor ugyanakkor azt is elmondta, hogy a magyar, roma és más nemzetiségű fiatalok még most sem tudják felvenni a versenyt a többségiekkel, hiszen még mindig van legalább egy jegy különbség a román felvételizők legutolsó bejutási médiája és a legjobb magyar jegy között. „Másrészt az az öt hely elenyésző, hogy hosszútávon csökkenteni lehessen a lemAradást, jóval nagyobb beiskolázási számok kellenének, hogy tizenöt éven belül már ne legyen ilyen alacsony a nemzetiségiek aránya. Ha a többségi jelentkezők felől közelítjük meg, akkor az is egy problémát jelent, hogy a nemzeti kisebbségek számára fenntartott helyekre jóval alacsonyabb jegyekkel be lehet jutni, ez okozhat némi frusztrációt is ” – fejtette ki az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjának a vezetője, aki kérdésünkre elmondta, hogy a nemzetiségi helyek száma az elmúlt években kiszámíthatatlan módon változott – míg 2010-ben csak a magyarok számára 34 külön hely volt, ebből 15 volt rendőrségi, a többi csendőrségi, tűzoltósági, levéltári és jogi szakokon. 2011-ben csak a 15 rendőrségi hely mAradt meg, a többi szakon már nem voltak elkülönített helyek. 2012-ben volt egy hatalmas leépítés, akkor egy hely volt az akadémián, 2013-ban hat, 2014-ben nyolc, 2015-ben 9, míg az idén pedig 11 hely. Lehetséges küldetés: a rendőri pálya népszerűsítést célzó kampány egyre több érdeklődőt vonz A rendőri szakma népszerűsítését szolgáló kampány része a Lehetséges küldetés tábor, amelyet az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja szervez a Kolozsvári Septimiu Mureşan Rendőrképző Iskolával közösen. A 2007-től működő rendezvény célja, hogy a kisebbségi, elsősorban magyar és roma nemzetiségek körében megismertessék a rendőrségi munkát, hogy azok lehetséges opcióként tekintsenek a rendőri szakmára. Ádám Gábor elmondta, hogy a rendezvényük sikeres, hiszen az elmúlt években több mint 1300 diák iratkozott be a táborba, amelyből 280 diák részt is tudott venni rajta. 2013-ban volt egy szünet, 2014-től viszont újraindították a kampányt és a tábort is. Ádám elmondta, hogy a 2014-es tábor résztvevői közül tízről tudják, hogy próbálkozott a rendőrakadémián illetve a rendőrképző iskolákban, a 2015-ös tábor 51 résztvevője közül 30-an voltak végzősök, közülük pedig 4-en próbálkoztak a Bukaresti rendőrakadémián. A rendőriskolákban ősszel lesznek a felvételik, így oda még várják a további jelentkezőket. Régi álmuk vált valóra, hogy bejutottak a rendőrakadémiára A 2015-ös tábor résztvevői közül a Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban érettségizett Szabó Kinga egyike annak az öt magyar diáknak, akik idén sikeresen bejutottak a Bukaresti rendőrakadémiára. Kinga már általános iskolás kora óta készül a rendőri pályára, egyszer sem gondolt arra, hogy más szakmát válasszon. „Már gyerekként is szívesebben játszottam kisautókkal mint babákkal, később pedig a sok rendőrös film volt az, amelyek még inkább erősítették bennem, hogy ezt a szakmát válasszam.” A Lehetséges küldetés tábort a tavaly Kinga egyfajta vízválasztónak tekintette, hiszen azzal a gondolattal ment el a Kolozsvári táborba, hogy vagy végleg lemond a rendőri pályáról vagy még jobban meg fogja erősíteni az elhatározásában. „A tábor az az élmény volt az életemből amelyik leginkább motivált ahhoz, hogy továbbra is erre a pályára készüljek” mesélte Kinga, aki a Bukaresti felvételin az írásbeli vizsgától félt a legjobban, azon belül is történelemtől, mert azelőtt nem igazán foglalkozott ezzel a tantárggyal. Jánosi Szilárd még 2014-ben vett részt a Lehetséges küldetés táborban, de 2015-ben nem sikerült bejutnia a rendőrkadémiára. Szilárd az idén már sikeresen felvételizett, a Transindexnek elmondta, hogy gyerekkori álma volt, hogy rendőr lehessen és 10. osztály elején azt is eldöntötte, hogy a Rendőrakadémiára jelentkezik az érettségit követően. Szilárd szintén az írásbelitől félt a legjobban, a sport próbák nem okoztak nehézséget számára, hiszen 11 éve karatézik. Simon Mária Tímea Transindex.ro 2016. augusztus 11.Kolozsvár szégyenszobraKolozsváros olyan város, a kapuja kilenczáros – szól a mindenki által ismert népszerű dalocska. A történelmi emlékek, a régvolt elődök által épített bástyák, épületek, szobrok és megannyi más mellett van azonban egy viszonylag új köztéri alkotás, amely fügét mutat a jóérzésnek és esztétikailag súlyosan szennyezi a környezetet. Ez nem más, mint a magyarirtó Avram Iancu szobra, amely egyebek mellett Gheorghe Funar egykori polgármester ízlésficamának állít emléket. A förmedvényt úgy helyezték el, hogy déli irányból, a városba jövet, már messziről szúrja az ember szemét. Magának a térnek a felújítása – szoborral, szökőkúttal megtűzdelve – egyetlen célt szolgált: áthelyezni a hagyományos Főteret – a Mátyás-szoborcsoport és környéke – egy olyan térre, amely nem emlékezetet lépten-nyomon a város magyar múltjára. Persze nem sikerült. A hamarosan 700 éves kincses városban aligha lehet elhajítani úgy követ, hogy az ne egy magyar történelmi emléket találjon el. Ha bármelyik Kolozsvári lakost arról kérdezzük, hol a Főtér, senkinek nem jut eszébe az Avram Iancu szobra által uralt tér. A szoborállítással más „eredményt” is elért a 90-es évek eleji városvezetés: gyakorlatilag meggyalázták a magyarok egyik szimbolikus kulturális központját, amely a Bocskai és a Hunyadi tereket foglalja magába, ahol Janovics Jenőék 1906-ban felavatták a Nemzeti Színházat és ahol az egykori Bánffy György-telken az impozáns Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) palotája is helyet kapott. Ma már a színház sem, a tér sem, a palota sem, és – legyünk őszinték – a város sem a miénk. Ide épült a múlt század 30-as éveiben az ortodox katedrális. A teret, amely a 19. században Trencsin tér néven volt ismert, az 1899-es rendezése után az itt álló palota nyomán EMKE térnek kereszteltek, majd 1907-ben Bocskai névre neveztek át. A trianoni békeszerződést követően a románok Alexandru Ioan Cuza nevét adták neki. A második világháború idején neve Hitler térre változott. A háború után Malinovszkij marsall nevét vette fel, majd 1964-ben Győzelem tér lett. 1993. december 1-jétől a kincses város sok névváltoztatáson átesett közterét a románok által nemzeti hősként ünnepelt, a magyarok szemében egy gyilkos figura szobra uralja. „Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármestere eldöntötte, Kolozsváron fel kell állítani Avram Iancu szobrát, amely méreteivel, monumentalitásával túlszárnyalja Mátyás király szobrát. Pályázatot írt ki. A bírálóbizottság elnöke, Raoul Şorban művészettörténész, a Szocialista Munkáspárt tagja nem az esztétikát vette figyelembe, hanem a politikumot. Ilie Beinde nyert, aki primitív elképzelések rabja. Pályaműve 20 méter magas, bazaltkövekből rakott oszlop, a tetején áll majd Avram Iancu 5 m-es bronzszobra. Hiába tiltakoztak a művészek, a román értelmiségiek, Funar nem hallgatott rájuk, idén december 1-jén szeretnék fölavatni a szobrot” – írta 1993-ban a szoborról a Népszava. (A cikkben elírás történt, a szobrász neve helyesen Ilie Berindei). A szoborállítás ötlete még csak nem is új keletű, Funarnak voltak hasonszőrű elődei. 1930-ban, amikor még Trianon után frissiben dúlt a románkodás Kolozsvárott, megszületett egy terv Iancu szoborba öntéséről. A románoknak mindig fájt, hogy Európa egyik legszebb köztéri szobra egy magyar művész, Fadrusz János alkotása Kolozsváron, és egy magyar királyt, Mátyást ábrázolja az akkor még majdnem teljesen magyar város közepén. Nem beszélve az 1902-ben felavatott Mátyás-szobor nagyságáról, művészi értékéről, amely messze földről érkezett látogatókat is ámulatba ejtett és ejt a mai napig. Azt még a román nemzetiségű építészek és szobrászok is elismerik, hogy ennyire csúf „műalkotás” nincs széles e hazában. Alkotójáról, a Svájcban élő Ilie Berindeiről keveset tudni, jött, látott, és… megáldotta a várost egy szörnyszülöttel. Évekkel ezelőtt, 2007-ben a Clujeanul hetilap és a MindBomb akciócsoport már kérte az akkori polgármestert, hogy a nemkívánatos funari örökségtől szabaduljon meg, ám a válasz az volt, hogy a polgármesteri hivatalban a szobor kérdésével nem foglalkoznak, a téren azonban tervezik egy zenélő és színpompás szökőkút építését. Később is hiába kérte több román és magyar szobrász, építész, művészettörténész, de a Művészeti Akadémia tagjai és más értelmiségiek is a polgármesteri hivatalhoz intézett nyílt levelében, hogy a szobrot valamilyen formában tüntessék el, Emil Boc jelenlegi polgármester már 2014-ben határozottan kijelentette, amíg ő lesz a város élén, egy ujjal sem nyúlnak hozzá. Kolozsvár 2021-re megpályázta az Európa Kulturális Főváros címet. Esélye van rá, hogy elnyerje, de kérdés, hogy egy ilyen szoborral vajon a városvezetés méltó-e arra, hogy megkapja a kitüntető címet. És ezt nem kizárólag a Kolozsvári magyarok állítják, hanem például a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem több román nemzetiségű oktatója. A város főépítésze is azt nyilatkozta: új Iancu-szoborra van szükség, ám mivel ehhez erős lobbi kell, etnikai okok miatt „ezt nem fogja felvállalni senki”. Avram Iancu megítélése – annak függvényében, hogy román vagy magyar történészek nyilatkoznak róla – homlokegyenest eltérő. Történelmi tény, hogy az 1849-ben fellázadt császárhű románok – Avram Iancu vezetésével – magyarellenes pogromjuk alatt összességében 7500–8500 embert mészároltak le, megváltoztatva ezzel Dél-Erdély etnikai összetételét. Azóta Gyulafehérvár és környéke a magyarság szempontjából szórványnak számít, de az Avram Iancut ábrázoló – szakértők szerint is Európa egyik legrondább – köztéri szobor mégis ott virít Kolozsvár szívében. Mintegy emlékeztetve minket, magyarokat, hogy ne ugráljunk, mert megjárhatjuk… Nánó Csaba | Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. szeptember 18.Szinte minden oktatási intézményt feljelentettekHiába állapította meg a diszkriminációt az ezzel foglalkozó országos tanács, a Marosvásárhelyi iskolák kétnyelvűsége ügyében a helyzet csak ott javult, ahol a szülők közbeléptek. A magyar nyelvhasználat helyzete a város tanintézeteiben tovább romlott, mutatott rá a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO). Az intézmények általános kommunikációja, oklevelei, faliújságjai, továbbá a magyar gyerekekkel, szülőkkel történő írásbeli tájékoztatás is kizárólag románul zajlik a legtöbb intézményben, mint ahogy a folyosókon, közös területeken található feliratok között is hiába keresnénk a magyart – állapították meg a CEMO képviselői. Jogi lépéseket is tett a szervezet ezzel kapcsolatban – számoltak be minderről a szervezet képviselői a pénteki sajtótájékoztatón. 2001 óta törvény szabályozza a közigazgatásban és közintézményekben történő kétnyelvű kommunikációt. Az iskolák is közintézmények, ugyanis a helyi polgármesteri hivatalok fennhatósága alá tartoznak, ezért nem is kellett volna a civil kezdeményezéseket megvárni azzal, hogy kikerüljenek a kétnyelvű homlokzati táblák, de mivel gazdátlan területnek számít Romániában a kétnyelvű iskolai feliratok ügye, ezért szükség volt a civil lépésekre – mondta el a sajtótájékoztatón Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető elnöke. A szervezet Kétnyelvűség az Oktatásban programja 2009-ben indult, első lépésként felmérték a város területén található 45 jogi személyiséggel rendelkező intézményt, amelyek, kettő kivételével, kéttannyelvű vegyes iskolák, ahol közösen tanulnak magyar és román diákok. A magyar közösség nyelvi jogainak alkalmazását vizsgálva kiderült: szinte mindenhol hiányoznak a magyar feliratok, tájékoztatások, információk, a legtöbb helyen az adminisztrációs személyzet sem beszél magyarul – számolt be a sajtónak Szigeti Enikő. Nyelvi jogi diszkrimináció miatt 2009-ben a szervezet feljelentette a Dacia Általános Iskolát, az Európa Általános Iskolát, a Liviu Rebreanu Általános Iskolát, illetve az akkori 2-es Számú – ma Bernády György – Általános Iskolát az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD). 2013 szeptemberében pedig a teljes Marosvásárhelyi iskolai hálózat ellen eljárást kezdeményezett a CEMO. A CNCD vizsgálóbizottsága meg is állapította a diszkriminációt, de előrelépés csak ott történt, ahol a szülők beavatkoztak, és kezdeményezték a kétnyelvűséget – tette hozzá a szervezet vezetője. Az elmúlt évben a CEMO kétnyelvű feliratok adományozását tervezte az iskolák részére. Tavaly nyáron az Alexandru Ioan Cuza Általános Iskola egyik diákjának szülője kezdeményezésére az Egyesülés lakótelepi iskolába is vittek kétnyelvű táblákat az igazgató beleegyezésével. Ezután azonban a polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatósága felszólította az intézményeket, hogy ne fogadják el az adományba kapott kétnyelvű feliratokat, mert szerintük azok etnikai feszültséget keltenek a diákok között, így a CEMO nem folytathatta az adományozást, az addig kikerült táblákat pedig eltávolították – mesélte Barabás Miklós, a szervezet Kétnyelvűség az oktatásban program felelőse. Idén a CEMO feljelentést tett az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, azaz minden olyan tanintézményt feljelentettek külön-külön, ahol hiányzik a kétnyelvűség. Ez összesen 31 intézményt érint, ezek között számos összevont iskola és óvoda található. Az eljárások folyamatban vannak, hogy bebizonyítsák a felelősséget a kétnyelvűség terén, az ügy biztosan eljut majd a legfelsőbb bíróságig. Vannak olyan iskolák, amelyek erős ellenállást mutatnak a kétnyelvű feliratok kihelyezésében – mondta Szigeti Enikő. „A közérdekű információhoz való jog előírja, hogy mindenkinek jogában áll a saját anyanyelvén tájékoztatást kapni, ez az alapvető joga sérül a magyar diákoknak” – tette hozzá. Hajnal Csilla Székelyhon.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
